„Egészen szánalmas, ahogy Orbán budai úrigyerekezik a propaganda rádiójában, majd úgy tesz, mintha ők akár csak egy fűszálat is keresztbe tettek volna 15 év alatt az aszály okozta károk megelőzéséért” – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán.
A Tisza párt elnöke arra reagált, hogy Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban az aszályhelyzet kapcsán egy ponton azt mondta: „Ugyanaz a gondunk Brüsszellel, mint itt a budai úri gyerekekkel a Tiszában.” Magyar Péter posztját azzal folytatta:
„Ellentétben a felcsúti maffiafőnökkel, én dolgoztam agrárcég élén, dolgoztam kertészetben és napi szinten szembesültem a tönkretett vízügy, valamint a mezőgazdasági fejlesztéseket kísérő szakmai dilettantizmus és korrupció okozta károkkal.”
A pártelnök úgy látja, Orbánék 15 éve ígérgetnek, de semmit sem tettek a vízgazdálkodás fejlesztéséért. „Ha tehetik, az uniós fejlesztési pénzek mellett a vizet is ellopják az oligarcháik. (…) Miután 2022-ben az évszázad aszálya sújtotta a magyar agráriumot, mindent megígértek, majd semmit nem tettek. A mai napig elhanyagoltan, használhatatlanul áll az évtizedekkel korábban épített öntöző csatornák nagy része” – fejtette ki Magyar Péter.
Azt írta, az idei aszály akár 1000 milliárd forint kárt is okozhat. „Orbánék minden évben rácsodálkoznak a klímaváltozásra és mást vádolnak. Most épp a TISZA-t. Megtudhattuk Orbántól és a politikai kiszolgálóiktól, az Agrár Kamarától és a Magosztól, hogy a vasút és az egészségügy fejlesztéséhez hasonlóan a vízgazdálkodás és az öntözés fejlesztése, az alternatív talajgazdálkodásra való átállás és az aszályra való felkészülés is az egyéves TISZA miatt maradt el az utóbbi 15 évben” – tette hozzá bejegyzésében.