Egész Európát kínozza az idei nyáron viszonylag korán betört hőhullám, amely a kontinensen egyre több halálos áldozatot követel. A jelentések szerint legalább kilencen meghaltak, és a forróságban egyre nagyobb gondot okoznak az erdőtüzek, elsősorban Görögország szenved a viharos szélben egyre perzselőbb lángoktól – derült ki a The Guardian összeállításából, amely szerint a turisták által kedvelt Kréta szigetéről máris 1500 embert kellett evakuálni.
Krétán csütörtökön csaknem 230 tűzoltó, 46 járművel és helikopterrel küzdött a tűzzel, amely Lerapetra közelében terjedt el, és azzal fenyegetett, hogy a lángok átterjednek lakóházakra és szállodákra is. Az erős széllökések a már eloltott tüzek fellobbanásához vezethetnek, ami gátolja a tűzoltók munkáját. Összesen négy településről telepítettek ki embereket. A hatóságok szerint sokan egy közeli fedett stadionban találtak menedéket a tűz elől, több ház megrongálódott, becslések szerint ötezer turista önként menekült el.
Ugyancsak tűzvész tombolt Görögország Halkidiki régiójában, ahol 160 tűzoltó és 49 jármű vett részt az oltásban. Törökországban több ezer ember menekült el a lángok elől Çeşme és Ödemiş városokból, az ország nyugati partvidékén, İzmir tartományban egy idős férfi meghalt a tűzben. A kontinens északibb részén, Németország keleti felén is erdőtüzekkel küzdenek, két mentős megsérült, amikor több mint száz embert kellett evakulálni Gohrischheide közelében, Szászország és Brandenburg tartományok határán.
Erdőtűz-veszély miatt korlátozzák a vasúti közlekedést az egyik forgalmas vonalonEurópa déli és középső részein nagy a hőség 30 fok felett van a hőmérséklet. Az olasz hatóságok vörös riasztást adtak ki 18 városra, köztük Rómára, Milánóra, Torinóra, Bolognára, Genovára és Palermóra, és arra figyelmeztettek, hogy nemcsak a betegekre és az idősekre, mindenkire veszélyt jelent a kánikula. Öten életüket vesztették Olaszországban, míg Spanyolországban ketten haltak meg egy mezőgazdasági területen tomboló tűz miatt füstmérgezésben.
Az Európai Bizottság közölte, már több helyszínen megkezdték az erdőtüzek elleni küzdelmet az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának keretében, így bolgár tűzoltók görög kollégáikkal működtek együtt, míg a Dél-Franciaországban állomásozó román tűzoltók a helyi francia egységekkel közösen dolgoztak a Perpignan közelében pusztító tűz eloltásában.
Hatalmas tűz pusztít Horvátországban, több települést evakuálnak