„Kámforrá vált milliók Mátészalkán” - ezzel a címmel tett közzé egy leleplező videót csütörtök reggel a Momentum országgyűlési képviselője. Tóth Endre azt állítja, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy a helyi szakképzési centrum kancellárja, Rostás János - aki Nyírkércs kormánypárti színekben megválasztott polgármestere is - több visszaélést is elkövetett az elmúlt években. A kancellár ellen rendőrségi nyomozás is indult hűtlen kezelés gyanúja miatt, ezt Polt Péter korábbi legfőbb ügyész is megerősítette tavaly novemberben a Momentum politikusának.
Tóth Endréhez most több dokumentum is eljutott, amelyek a gyanút igazolják: az egyik szerint a szakképzési centrum még 2022-ben 100 millió forintért vásárolt egy beépítetlen területet egy helyi cégtől, ahol képzési központot terveztek építeni.
A dokumentáció szerint az érintett cég - amely a szakképzési centrum rendszeres beszállítója is - két héttel korábban tett szert a területre, de ők csak 60 millió forintot fizettek érte. A központ pedig azóta sem épült meg. A szóban forgó vállalkozás egy másik ügyben is érintett: a centrum tőlük bérel új, 700 négyzetméteres irodaépületet, a Momentum politikusa szerint a piaci ár többszöröséért: a szerződések szerint először 6 millió forintért, amit később ugyan 3,5 millió forintra “mérsékeltek”, de hasonló méretű ingatlanokat 2 - 2,5 millió forintos bérleti díjjal is kínálnak a környéken. Ráadásul, mivel az épület korábban nem irodaként funkcionált, a centrumnak 70 millió forintért kellett átalakításokat végeznie.
Egy másik dokumentum szerint a kancellár 2022 decemberében egy 32 millió forint értékű, prémium kategóriás Ford Explorert is vásárolt a centrum nevében saját használatra, szolgálati autóként - épp akkor amikor a rezsiválság miatt mindenhol 18 fokra tekerték le a fűtést az iskolákban. Tóth Endre szerint a visszaélésekről, vagy legalábbis egy részükről a kancellár felettesei is tudtak, mégsem tettek semmit. Sőt 2022 novemberében Rostás Jánost a Magyar Szakképzésért Díjjal tüntette ki Pölöskei Gáborné Áder Annamária akkori szakképzésért felelős helyettes államtitkár, a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin ex-államfő pedig az egyéves beiktatási ünnepségére is meghívta.
Mindezzel kapcsolatban kerestük a Mátészalkai Szakképzési Centrumot, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt, a szakképzésért felelős Kulturális és Innovációs Minisztériumot, valamint a nyomozás ügyében a rendőrséget is.
Frissítés!
A hivatkozott esetben a bűntetőeljárás folyamatban van
- közölte szűkszavú válaszában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették: a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.