Úgy gondolom, a ma reggeli kiírásommal hibát vétettem, elragadott az aljas indulat – közölte szerda este 24 óráig elérhető Instagram-történetében Baukó Attila, vagyis Azahriah.
Az egyik, ha nem legnépszerűbb magyar előadó – aki tavaly háromszor is megtöltötte a Puskás Arénát – azután kér bocsánatot, hogy a mai nap folyamán egy korábbi Instagram-sztorijában elég erősen beleszállt a kormánypárti szavazókba. Az énekes egy napsütéses fotót közzétéve úgy fogalmazott:
„Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók.”
Az említett, elég általánosító minősítés után Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője is megszólalt, aki túltolt biciklit emlegetve „Azahriah nevű izének” nevezte az előadót. Baukó Attila most elnézést kért a történtekért, azt írta: „Bánom, hogy olyan embereket minősítettem, akik nem szándékosan az ország leépítéséhez akartak asszisztálni, szimplán hittek egy évtizednyi hazugságban. Elnézést kérek azoktól, akiket »véglegénynek« neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban meghagyom ezt Bayer Zsoltnak.”
Azahriah szerint a Fidesz-szavazók szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényekBejelentette a visszatérését, ősszel újra koncertet ad AzahriahAzahriah ismét triplázik