A Bajai Szent Rókus Kórház határozottan cáfolja a sajtóban megjelent azon állításokat, miszerint a kórház nem kívánja munkáltatóként alkalmazni Kincse Csongort – közölte kedden lapunkhoz is eljuttatott közleményében az intézmény arról a frissdiplomás orvosról, akinek a Szegedi Tudományegyetem diplomaosztóján elhangzott kemény rendszerkritikus beszédéről, illetve az arra érkezett reakciókról lapunk is beszámolt. – Az intézmény és Kincse Csongor között jelenleg is érvényes tanulmányi szerződés áll fenn, a kórház nem vonta vissza állásajánlatát, ellenkezőleg: elkötelezett a munkaszerződés megkötése mellett – tették hozzá.
Az ügyben először a Forbes közölte kedd délelőtt azt, hogy a Bajai Szent Rókus Kórház elállhat a Kincse Csongor szerződtetésére vonatkozó ígéretétől. Cikkük szerint ugyanis a frissen avatott orvos erre következtetett a neki címzett e-mailből, de később a szakembert felhívták a kórházból, és jövő hétfőre a főigazgató találkozóra hívta az intézménybe.
A Népszava hétfői cikke szerint Kincse Csongor a következőket mondta a diplomaosztón, a magyar egészségügy helyzetéről: „Biztosan lesznek nehéz napok, amikor azt érezzük majd, hogy bármit is csinálnánk, csak nem ezt. Ezen az sem fog segíteni, hogy azon társaimmal, akikkel itthon szeretnénk majd dolgozni – és remélem, ez minél többünkre igaz lesz –, nos, azon társaimmal egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk. Egy olyan rendszerben, ahol az anyagi és humánerőforrás hiánya mindennapos gondokat okoz. Egy olyan rendszerben, amelyet belülről feszít az orvosok és szakdolgozók közti bérszakadék. Egy olyan rendszerben, amelynek a vezetője a kórházi fertőzések elleni harc helyett Facebook-kommentekkel harcol.”
Kemény rendszerkritikus beszédet tartott a frissdiplomás orvos, Takács Péter is reagáltMindezekre Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára így reagált Kincses Gyula posztjára, amelyben a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke megosztotta Kincse beszédéről készült videót: „Amikor én ennyi idős voltam, mint ez a kedves fiatal kolléga, én is hasonlókat mondtam az egyetemi eseményeken. Csak akkor épp ti voltatok hatalmon, Gyula...és egy 90 nettós kezdő orvosi fizu várt rám.”