Irán;muszlimok;Donald Trump;

Kiadták a fatvát Donald Trumpra

Allah ellenségének nyilvánították.

A vasárnap közzétett fatvában Donald Trump amerikai elnököt „moharebnek”, azaz Allah ellenségének nyilvánították, és felszólították a világ muszlimjait, hogy öljék meg az amerikai elnököt, Allah harcosaihoz méltó jutalmat ígérve nekik – írja az Euronews.

A Tehran Times megfogalmazása szerint az amerikai fenyegetések átlépték a vörös vonalat, és figyelmeztetésül is szolgálnak, hogy ha Trump vagy Izrael kezet emel a legfőbb vezetőre, akkor hasonló csapásokra számíthat.

A fatva kiadása és lepecsételése Naszer Makarem Sirázi nagyajatollah nevéhez fűződik, aki magánszemélyektől származó beadványra (feljelentésre) válaszolva adta ki a rendelkezést. A beadvány (estefta) szövege szerint „az elmúlt napokban az Egyesült Államok elnöke [Donald Trump] és a cionista rezsim vezetői azzal fenyegetőztek, hogy meggyilkolják a legfelsőbb vezetőt [Ali Khamenei ajatollahot] és más vallási vezetőket”.

A lap által idézett, válaszul közölt fatva szerint „bárkit, aki az umma, azaz a muszlimok globális közössége ellen tör, azt Allah ellenségének nyilvánítják. Bármilyen együttműködés vagy segítségnyújtás a számukra tilos, mind a személyek, mind az iszlám államok részéről”. 

Egy vagy több ismeretlen tüzet nyitott rájuk vasárnap Idaho államban, miközben egy bozóttüzet oltottak. A rendfenntartó erők tűzharcba keveredtek az elkövetőkkel, a hatóságok szerint félő, hogy a lángok továbbterjednek, mivel a tűzoltók jelen körülmények között nem tudják megfékezni.