Szerbia;Belgrád;Aleksandar Vučić;

Tüntetők Belgrád központjában 2025. június 28-án

Tízezrek követelték Aleksandar Vučić távozását Belgrádban

A szerb államfő visszafogottságot kért a demonstrációt biztosító rendőröktől, de arra is figyelmeztetett, hogy nem tűrik meg az erőszakot.

Több tízezren tüntettek szombaton Belgrádban Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve.

A rendőrség nagy számban vonult fel a kormányzati épületek, a parlament, illetve az ellentüntetés helyszíne környékén.

Vučić és pártja, a jobboldali Szerb Haladó Párt (SNS) többször is visszautasította az előrehozott választás ötletét. Az államfő szombaton azt állította, hogy „külföldi hatalmak” állnak a tömegtüntetések hátterében. Visszafogottságot kért a tüntetést biztosító rendőrségtől, de arra is figyelmeztetett, hogy nem tűrik meg az erőszakot.

„Az országot megvédjük, a gazembereket pedig felelősségre fogják vonni”

– nyilatkozta újságíróknak.

A szerbiai egyetemisták tavaly novemberben kezdtek tiltakozásba, azt követően, hogy leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. Sokan az elharapózó kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért, emiatt tömegtüntetések sorozata vette kezdetét.

A szombati demonstrációt meghirdető hallgatók azt akarják elérni:

Tüntetők Belgrád központjában 2025. június 28-án
  • a köztársasági elnök oszlassa fel a szerbiai parlamentet, hogy előrehozott választásokat lehessen kiírni,

  • és a belügyminisztérium számolja fel az elnöki palota és a parlament közötti parkban kialakított sátortábort, ahol egyetemista „ellentiltakozók” tartózkodnak már hónapok óta, és amely miatt április 11-től Belgrád központját lezárták.

A hallgatók a héten közölték, hogy

amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják „a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat”.

Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást.

Egységben állnak ki a magyarokért és az LMBTQ emberek jogaiért az Európai Parlament képviselői – jelentette ki négy EP-frakció vezetője közös sajtótájékoztatójukon szombaton reggel Budapesten, néhány órával a Pride kezdete előtt. A négy politikus - mindegyikük nő - a tüntetők védelmében szólalt föl.