Bár továbbra is tízből hat magyar (61 százalék) mondja azt, hogy a melegeknek is joguk van ahhoz, hogy összeházasodjanak vagy élettársi kapcsolatot létesítsenek, ennek támogatottsága tavalyhoz képest 1, 2023-hoz viszonyítva pedig 6 százalékponttal csökkent – erre jutott az Ipsos a Pride-hónap alkalmából készített, 23 országban végzett felmérésben, amelynek eredményeit a 24.hu ismertette.
A közvélemény-kutatás szerint a melegházasságot ellenzők aránya 3, a bizonytalanoké két százalékkal növekedett. A felmérésben a magyarok bő harmada (34 százalék) mondta azt, hogy van meleg vagy leszbikus rokona, barátja vagy kollégája, és mindössze 5–5 százalék számolt be transznemű vagy nem-bináris ismerősről.
A Magyarországhoz hasonlóan konzervatívnak mondható Lengyelországban is megfigyelhető az elmozdulás. Míg 2023-ban a lengyelek 67 százaléka támogatta az azonos neműek életközösségének hivatalos elismerését, addig ennek aránya mára 5 százalékponttal csökkent.
Ezzel szemben Németországban két év alatt 9 ponttal, 71 százalékra nőt a melegházasságot támogatók aránya. A bejegyzett élettársi viszonyt támogatóké egy kicsit csökkent, de összességében így is 81 százalék a németek körében azok aránya, akik támogatják a hivatalossá tételt, szemben a 2023-as 74 százalékkal – írja a lap.
Azért a szivárvány az úr – Percről percre a betilthatatlan Budapest Pride-ról„Nagyon rosszul döntött Orbán Viktor, sokkal többen leszünk a Pride-on”