benzinár;üzemanyagár;

Péntektől öt forinttal csökken a benzin és kettővel a gázolaj nagykereskedelmi ára

A fordulatot a portál a közel-keleti feszültség lezárásának olajpiacra gyakorolt árcsökkentő hatásával indokolta.

Péntektől 5 forinttal csökken a benzin és kettővel a gázolaj nagykereskedelmi ára – közölte a Holtankoljak.hu.

Ha ez a kutakon is megjelenik, előbbiért 598, utóbbiért 606 forintot kérhetnek az autósoktól átlagosan literenként.

A lépés a bő két hete tartó drágulást töri meg. Ezalatt a benzin nagykereskedelmi díja 22, a gázolajé pedig 47 forinttal nőtt. Igaz, számításunk szerint a Mol ebből benzin esetében 7, a gázolajnál pedig 23 forintot "lenyelt", nem érvényesített a kútárakban.

A fordulatot a portál a közel-keleti feszültség lezárásának olajpiacra gyakorolt árcsökkentő hatásával indokolta. Az izraeli-iráni fegyverszünet magyar idő szerint hétfő éjjeli bejelentésekor hordónként 78 dollárról "induló" Brent típusú nyersolaj azóta 69 dollár körül áll. A Mol tegnapi bejelentése szerint az olajcég és az állami MVM együttműködése nyomán tegnap megérkezett az első, 92 ezer tonna azeri eredetű nyersolaj a horvátországi Omisalj kikötöjébe. A szállítmány ezután az Adria-vezetéken keresztül korábbi bejelentések szerint a Mol pozsonyi finomítójába kerül.

Egresitsné Firtl Katalin édesapja fideszes országgyűlési képviselő volt, és ő maga is a nyomdokain haladva kezdte meg karrierjét. Szakmai múltja csak jóval később keletkezett.