ELTE;lemondások;HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat;

Lemondott három tag a HUN-REN Irányító Testületében kutatóközpontok leválasztásáról szóló döntés után

A testület péntek este annak ellenére döntött arról, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózattól az ELTE-hez csatoljanak négy kutatóközpontot, hogy az érintett munkatársak döntő többsége ezt elutasította.

Mint arról beszámoltunk, péntek este a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete döntött arról, hogy „a megfelelő szakmai és jogi garanciák mellett” az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerül négy bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont. A döntés azonban nem volt egyhangú: a HVG információ szerint

ketten ellene szavaztak, ők, és egy további tag le is mondtak tisztségükről az irányító testületben.

Hogy pontosan miért tették, arra egyelőre nem adtak magyarázatot. A döntés egyébként annak ellenére született meg, hogy valamivel korábban a négy érintett kutatóközpont húsz kutatóintézetének szavazó munkatársai 90 százalékos többséggel elutasították, hogy a jövőben az ELTE-hez tartozzanak. A kutatóintézetek mintegy 1200 munkatársa közül több mint 800-an szavaztak, a terv elutasítottsága a Társadalomtudományi Kutatóközpontnál a legalacsonyabb, de még ott is 83 százalék, ott a választ adó kutatók 6 százaléka szavazott igennel, a többiek tartózkodtak. 

A Nyelvtudományi Kutatóközpontban 88, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban 92, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontban 93 százalékos az egyetemmel való fúzió elutasítottsága. Még délután a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) kezdeményezésére demonstrációt tartottak az érintett dolgozók képviselői, akik először a Kulturális és Innovációs Minisztérium előtt gyűltek össze, hogy átadják a csütörtökön egy dolgozói fórumon elfogadott nyilatkozatukat Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek.

Ebben kinyilvánították, hogy az elcsatolás nem csak a Kutatóközpontok működését sodorja veszélybe, de az ELTE-ét is. „Az eljárás veszélyes precedenst teremt arra, hogy az egykori akadémiai intézetek szabad prédaként kezelhetők, és aktuális politikai érdekeknek megfelelően átszervezhetők (…) Az átalakítást a humán- és társadalomtudományok elleni politikai támadásnak látjuk, ami bármikor további tudományterületeket is érinthet” – írták, és arra szólították fel a főigazgatókat, hogy minden erővel, a nyilvánosság előtt is álljanak ellen a kutatóhálózat feldarabolásának. 

Egyelőre forráshiány gátolja a szegedi pride megrendezését, de jövőre talán ez se lesz akadály – tudtuk meg. A város LMBTQ-közössége attól se riadna vissza, ha megtiltanák a felvonulást.