Karácsony Gergely;Budapest Pride;Szentkirályi Alexandra;

Korábbi felvétel

Szentkirályi Alexandra: Főpridemester úr trükközik

A fideszes politikus szerint Magyar Péter is szeretné, ha megtartanák a felvonulást.

„Főpridemester úr! Ami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa – az nagy valószínűséggel egy kacsa” – írta péntek délutáni Facebook-posztjában a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergely trükközik, amit meglehetősen nevetségesen tesz: saját „nem is Pride” Pride-ját felváltva nevezi Budapest Pride-nak vagy Büszkeség menetnek. A kormánypárti politikus azt feltételezi, hogy a városvezető azért hívja nem Pride-nak a Pride-ot, mert akkor az nem Pride-parád Ugyanakkor, akármennyire is próbálják másként beállítani, a Pride szerinte továbbra is felnőttek szexualitásának felvonultatása gyerekek előtt. Vannak dolgok, amelyek nem valók a nyílt utcára, gyerekek szeme elé – akár kacsának, akár unikornisnak, akár Pride-nak nevezzük is.

Bejegyzését azzal zárta, hogy amennyiben Karácsony Gergely a Tiszával ennyire szeretne „szexualitásparádét” rendezni gyerekek előtt, ezt szavazzák is meg a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minden budapesti tisztán lásson.

Szentkirályi Alexandra a kommentmezőben azt is megjegyezte, hogy Magyar Péter és a főpolgármester megegyezett a Pride megtartásában.

„Azért nem akarnak vitázni erről a Közgyűlésben, mert a Tisza támogatja, hogy önkormányzati rendezvény legyen idén a Budapest Pride. A főpridemester ezért nem hajlandó napirendre venni a javaslatunkat, hogy erről a Közgyűlés döntsön. Márpedig a budapestieknek joguk van tudni, ki akar Pride-parádét a városban, és ki nem! Ha Magyar Péter és Karácsony Gergely ennyire szeretnének szexualitásparádét rendezni gyerekek előtt, vállalják ezt büszkén, nyíltan” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Nagyot mentünk – mondja Szentkirályi videójában a Rogán Antal minisztériumában dolgozó Szabó Botond Zsolt, majd gyorsan ki is tölti a Voks2025 kérdőívét a csomagtartó tetején.