Egy hete, péntekre virradóra támadta meg Izrael Irán atomlétesítményeit és ballisztikus rakétaprogramjának alapelemeit. A regionális eszkaláció veszélye azóta is a levegőben lóg, hiszen a két ország immár deklaráltan is szabályos háborút vív egymással. Mivel az iráni hadsereg egyre súlyosabb károkat szenved, - tegnapi izraeli közlés szerint az izraeli hadsereg (IDF) az iráni ballisztikus rakétakilövők kétharmadát már megsemmisítette – egyszerre egyre kevesebb ballisztikus rakétát lő ki Izraelre. De naponta több hullámban támadják a zsidó állam területét és az IDF is naponta több hullámban támad iráni célpontokat.
Ugyanakkor egyre veszélyesebb döntéseket hoz az iráni vezetés.
Csütörtök reggel Dél-Izrael legnagyobb kórházát, a beersevai Szorokát érte találat, ami már a háborús bűn kategóriába tartozik. Ugyanilyen veszélyes lépés volt az is, hogy a kilőtt rakéták közül legalább az egyik kazettás bombafejet hordozott. Ezt megerősítette az IDF az izraeli lapok beszámolója szerint. A kazettás bombák használata is háborús bűn, a kutyaszorítóba került iráni rezsim viszont úgy tűnik, nem válogat az eszközökben, amikor túléléséről van szó. Teherán állítása szerint több ilyen kazettás, úgynevezett önállóan célra irányítható robbanófejű (MIRV) ballisztikus rakétákkal rendelkezik, ezek esetleges további bevetése egy újabb, még veszélyesebb dimenziót jelentene az amúgy is a teljes közel-keleti-térség stabilitását veszélyeztető háborúban. Többek között azért is, mert az izraeli kormányzat, mindenekelőtt Israel Katz védelmi miniszter egyáltalán nem rejtik véka alá, hogy a Felkelő Oroszlán hadművelet egyik célja az iráni rezsimváltás és Ali Hamenei ajatollah, síita vallási vezető kiiktatása. Katz tegnap a nap legsúlyosabb, reggeli rakétatámadása után, a lebombázott kórháznál a sajtó képviselőinek először fenyegetőzött nyíltan a vallási vezető likvidálásával. A modern kor Hitlerének nevezve az ajatollaht, Katz egyenesen úgy fogalmazott, hogy Hamenei nem élhet tovább”.
Izrael az iráni nukleáris program jelentette egzisztenciális veszélyre hivatkozva úgy indította el a Felkelő Oroszlán hadműveletet, hogy pontosan tudta: a kizárólag az amerikai hadsereg tulajdonában lévő bunkerromboló bombák és az azokat hordozni és ledobni képes (mintegy 14 tonnás bombákról van szó) B-2-es vadászbombázók nélkül az izraeli légierő nem tudja elérni kitűzött célját, a perzsa állam nukleáris programjának teljes megsemmisítését. Az izraeli médiában megjelent vélemények szerint Benjamin Netanjahu és az izraeli vezetés mindvégig hitt -vagy reménykedett – abban, hogy az Egyesült Államok belép az Irán elleni háborúba, hogy Donald Trump vonakodása ellenére végül meghozza az Izraelben várva- várt döntést.
Újabb rakétacsapás érte az izraeli Beér-Sevát, ma Genfben tárgyalnak iráni kollégájukkal uniós külügyminiszterekDonald Trump a következő két hétben dönt arról, bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba az Egyesült ÁllamokDonald Trump meg is hozta a döntést, állítólag még kedden jóváhagyta az USA Irán elleni fellépésének katonai terveit, de még vár arra, hogy Teherán önként megadja magát. A sajtónak nyilatkozva az elnök azt mondta szerda este:
Talán megteszem. Talán nem teszem meg. Senki nem tudja, mit fogok tenni.
Izraeli lapvélemények leginkább azt valószínűsítik, hogy Trump megvárja, míg az IDF teljesen lerombolja az iráni hadi infrastruktúrát és a nukleáris létesítmények számukra is elérhető részét, az amerikai haderő csak akkor lép majd be, amikor már csupán a földalatti fordói üzemet kell megsemmisíteni.
Netanjahu csütörtökön is azt nyilatkozta, hogy az USA részvétele „Trump elnök döntése. Ő azt fogja tenni, ami Amerikának jó, én pedig azt, ami Izraelnek jó". Az izraeli miniszterelnök azt állította, hogy Izrael szükség esetén képes egyedül végrehajtani a teljes küldetést. Ez nyilvánvalóan nem igaz, de Netanjahu joggal reménykedik abban, hogy a végső lépést, a fordói üzem megsemmisítését végül bevállalja Trump. Erre utalnak az amerikai hadsereg mozgásai valamint az, hogy az amerikai haditengerészet tegnap már a harmadik repülőgép-hordozóját, az USS Gerald csapásmérő csoportot is Izrael közelébe vezényelte. A napokban már útnak indult a USS Nimitz is a már a térségben tartózkodó USS Carl Vinson megerősítésére. Az európai bázisokról amerikai utántöltő repülőgépek, F-22 és F-35-ös vadászgépek indultak a térségbe. Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön David Lammy brit külügyminiszterrel egyeztetett Washingtonban. A BBC emlékeztet, hogy Washington egyelőre nem nyújtott be hivatalos kérelmet a brit katonai bázisok használatára Diego Garcia-ban vagy Cipruson, hogy támadásokat indítson Irán ellen, márpedig e bázisokra szüksége lenne egy Irán elleni támadás esetén. Ez arra utal, hogy Trump még kivár.
Az izraeli védelmi miniszter szerint Irán legfelsőbb vallási vezetője nem létezhet tovább