Irán;internet;Izrael;

Rakétatámadásban megsérült iroda az iráni állami televízió székházában június 19-én

Irán elvágta magát az internettől

A hatóságok az intézkedést azzal magyarázták, hogy Izrael szerintük katonai célok érdekében visszaél a hálózattal.

Az irániak nagyrészt el vannak vágva a globális kommunikációtól, miután leállt az internet – közölte az internetforgalmat figyelő, londoni székhelyű NetBlocks szervezet csütörtökön.

„A számok azt mutatják, hogy Irán már több mint 12 órája nincs kapcsolatban az internettel, mert a hatóságok országos szintű internetleállítást rendeltek el, arra hivatkozva, hogy Izrael szerintük katonai célok érdekében visszaél a hálózattal” – tudatta a szervezet még csütörtök reggel az X-en. A NetBlocks hozzátette,

az intézkedés továbbra is kritikus időszakban akadályozza az emberek információhoz jutását.

Szerdán a NetBlocks arról számolt be, hogy valós idejű hálózati adatok szerint Iránban szinte teljes országos internetkimaradás van. A hírközlési minisztérium közleménye szerint a korlátozásokat azért vezették be, mert „az agresszor katonai célokra visszaél a kommunikációs hálózatokkal”.

Jichák Hercog izraeli elnök pedig a Soroka kórházat ért rakétatalálat után úgy fogalmazott, a legsúlyosabb csapást kell mérni „a Teheránban ülő kígyó” fejére.