Fidesz;Nézőpont Intézet;közvélemény-kutatás;pártpreferenciák;Tisza Párt;

Feltűnően hallgatnak a kormányközeli közvélemény-kutatók, fél év alatt egyetlen felmérés jelent meg

Amíg 2024-ben összesen 27, a tavalyi év első felében 15 felmérést publikáltak a pártpreferenciákról, addig idén az elmúlt hat hónapban mindössze egyetlen egyet. 

Amíg az elmúlt évben a kormányzati megbízások miatt Fidesz-közelinek titulált intézetek összesen 27 felmérésben ismertették a kormánypártok és az ellenzék támogatottságát – ebből 2024 első felében 15 készült –, addig az utóbbi hat hónapban mindössze egyetlen egyet – hívja fel a figyelmet a 24.hu

A lap cikke szerint látványos a visszaesés akkor is, ha az előző parlamenti választásokat megelőző évekkel vetjük össze az idei termést. A kormányközeli Nézőpont intézet legutóbb három hónapja, márciusban mérte azt, hogy tíz százalékponttal vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt, akárcsak tavaly decemberben.

A némaság okairól Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont igazgatója a Partizánban azt mondta, hogy majd akkor publikálnak, ha tudnak újat mondani. Megerősítette, hogy folyamatosan mérnek, és bár az adatokat nem hozzák nyilvánosságra, annyit áprilisban elárult, hogy a kormánypárt vezet, de a Tisza és a Fidesz között zárul az olló. 

Ennek azonban látszólag ellentmond, hogy a márciusi kutatásuk eredményeiből éppen azt a következtetést vonták le, hogy a Tisza tetőzött, sőt, már apad is. Török Gábor politológus egyébként korábban arról beszélt: a kormányközelinek tartott közvélemény-kutatók nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a 2026-os választás előtt olyan adatsort publikáljanak, melyben a Tisza Párt megelőzi a Fideszt.

Márpedig az Orbán-kormánytól független közvélemény-kutatói kör azóta is Magyar Péterék egyre magabiztosabb vezetéséről számol be. Tavasszal a 21 Kutatóközpont már 14 százalékpontos előnyt mért a részvételüket biztosra mondó pártválasztók körében. A Republikon legutóbbi mérése szerint kilenc, az IDEA és a Publicus szerint hét, a Závecz szerint öt százalékpont az előnyük. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen hosszú ideje tartó, stabilnak látszó hátrány példátlan az Orbán-rendszer történetében. A Medián szerdán közölt adatsora ráadásul már 15 százalékpontos Tisza-előnyt mutat a biztos szavazó pártválasztók között.

Nem minden iskolában tartották be szigorúan a mobiltelefonok használatát korlátozó rendeletet, ám vannak olyan intézmények is, ahol a tanév végére már a telefonok elzárásának pozitív hatásairól számoltak be a pedagógusok – értesült a Népszava.