Az Orbán-kormány dezinformációs gépezete nagypályás letámadást indított a Magyar Tudományos Akadémia ellen, miután a tudományos testület jelezte, nem felel meg a valóságnak a Fidesz Alaptörvénybe iktatott állítása, miszerint csak férfi és nő létezik. A minap például a Mandiner vizionálta Pokol Béla kirohanása nyomán, hogy „helyretették a Magyar Tudományos Akadémiát”, most pedig a Magyar Nemzetnek sikerült új szintet vinni az abszurditásba.
A kormánylap azt sugalmazta cikkében, hogy ChatGPT segítségével írták a fideszes Alaptörvényt bíráló állásfoglalást. Ezt egy kiszivárogtatott levelezésre hivatkozva állították, mely szerint „Észbontó hülyeség az Alkotmányban. Csak férfi és nő van” tárgyban Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a következőt írta: „A gránitszilárdságú Alaptörvénybe sikerült beépíteni valamit, ami egész másból van. Nyilván színtiszta baromságról van szó, és meglátásom szerint ebben az ügyben meg kell szólalnunk. Csatolom a ChatGPT o1-es verzió (ezt a speciális érvelésre fejlesztették) által készített összefoglalót. Először általánosabban tettem fel a kérdést, utána szűkítettem az interszexuális variációkra.” Szathmáry Eörs ezt követően szorgalmazta, hogy kizárólag a biológiára szorítkozva szülessen egy állásfoglalás erről, amennyiben pedig a többiek támogatják, készít is egy néhány mondatos tervezetet.
Ebből az Orbán-kormány szócsöveként működő lap a következőt szűrte le: „Vagyis a kiszivárgott levél szerint a kutatók egy, a mesterséges intelligencia által kitalált ötlet mentén kezdtek a kormány támadásába, ráadásul nem közösen, hanem a mesterséges intelligenciával íratták meg a megosztó állásfoglalást.”
A Magyar Nemzet természetesen nem kereste meg a biológust a témában, így megtette azt helyette a Telex. „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet” - fogalmazott válaszában, majd kifejtette, hogy a kiadott állásfoglalás végső szövegén két hónapig dolgoztak, a tudósok írták azt, és nem a ChatGPT. „Mivel sietni kellett, és kíváncsi voltam, hogy reagálnak a kollégák a felvetésre, az MI-vel írattam egy összefoglalót a témában” – magyarázta, hozzátéve, az egy gyors összegzés volt. „Ez egy szakmai, biológiai érveken alapuló állásfoglalás, és végzetes hibának tartom, hogy tudományos szempontból baromság kerüljön az Alaptörvénybe” – jelentette ki a tudós.
A Magyar Nemzet egyébként azt is közölte, hogy az evolúcióbiológus „az elmúlt években az MTMT hivatalos adatbázisában elérhető teljesítménye alapján az elmúlt években már nem a kutatással, sokkal inkább a kormány kritizálásával van elfoglalva.” Ez nyilvánvalóan nem igaz, publikációinak listáját ezen a linken lehet megtekinteni.
Az írást, amelyben arra hoztak tudományos érveket, hogy miért pontatlan a Fidesz–KDNP többség által Alaptörvénybe foglalt állítás, Magyarország 38 vezető biológusa 92 százalékos többséggel fogadta el. „Az emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik, amelyek tehát egyértelműen nem felelnek meg a »férfi« vagy »nő« hagyományos meghatározásának” - írták ebben, jelezve: „az ilyen köztes nemi jellegekkel jellemezhető »interszex« állapotok közé tartoznak olyan változatok, mint a teljes androgén-érzéketlenség szindróma (CAIS), a Klinefelter-szindróma (XXY), a Turner-szindróma (X0) és mások.”