Teherán égni fog, ha Irán nem hagy fel az izraeli civilek elleni rakétatámadásokkal – jelentette ki szombaton az izraeli védelmi miniszter.
„Az iráni diktátor túszként tartja fogva a népét, és olyan helyzetet teremt, amelyben ők, elsősorban a Teheránban élők súlyos árat fizetnek majd az izraelieket ért bántódás miatt” – szögezte le Jiszráel Kac az Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjére, Ali Hamenei ajatollahra utalva. A BBC hírfolyama arról ír, hogy Izraelben a hatóságok szerint három ember meghalt és több tucatnyian megsérültek.
Teherán mindeközben figyelmeztetést intézett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország felé, hogy a térségben működtetett támaszpontjaik és az ott állomásozó hajóik is az iráni erők célpontjaivá válhatnak, amennyiben akadályt gördítenek Irán Izrael elleni műveletei elé.
Az izraeli katonai rádió pedig bejelentette, hogy újabb légicsapást hajtottak végre iráni területen, ezúttal az északnyugat-iráni Tabriznál. A Mehr iráni hírügynökség megerősítette a bejelentést, hozzátéve, hogy a légicsapás a város környékén lévő olajfinomítót érhette, ahonnan helyszíni beszámolók szerint sűrű füst száll fel.
A finomító üzemeltetője ugyanakkor közleményben tudatta, hogy a létesítményt nem érte találat, és a termelés zavartalanul folyik. Iráni híroldalak az ország nyugati részén lévő Aszadábád környékéről is izraeli légitámadásról számoltak be, a közlések szerint a légicsapás egy aszadábádi rakétaüzemet ért, és két halottról is tudni.
Irán ismét rakétákkal lőtte Izraelt, a támadásban két ember meghalt, 43-an megsérültekAz iráni állami média mindeközben azt közölte, hogy 60 ember, köztük 20 gyermek halt meg pénteken egy izraeli támadásban egy teheráni lakóépületben. Izrael azt állítja, hogy iráni katonai célpontokat, köztük nukleáris létesítményeket támadott.
A legfrissebb hivatalos halálos áldozatok számáról pénteken jött hír Iránból, amikor az ország ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy az izraeli légicsapásoknak 78 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje van. Nem világos, hogy a most bejelentett 60 ember benne van-e a ebben, ezt egyelőre független forrásból nem erősítette meg a BBC sem.