- Jómódú ember vagyok, vagyonos ember vagyok, ezt soha nem tagadtam, mindenem benne van a vagyonnyilatkozatomban, számolják ki! – válaszolta Lázár János építési és közlekedési miniszter a napokban berettyóújfalui fórumán arra a kérdésre, hogy milliárdos-e. Azt is mondta, nem számolja milliárdokban a vagyonát.
Ha már kérte a miniszter, hát megnéztük legutóbbi vagyonbevallását, és ennek alapján kijelenthető: Lázár János milliárdos.
Még úgy is, hogy vagyonnyilatkozatának egyes konkrét elemeit – két ingatlanát, illetve védett műtárgyait – nem tudtuk forintosítani. Ahogyan a nyilatkozatában szereplő, nagyvonalúan csak „műtárgyak, festmények”-ként emlegetett ingóságait sem. Utóbbiak közül korábban többet beazonosítottak – például Batthyány Gyula 1908-ban készült Lovaspóló című festményét –, legutóbb a 24.hu írt egy képről, melyet nagy valószínűséggel Vaszary János festett, s korábban Kovács Dezső, a bőrdíszművesből lett híres műgyűjtő hagyatékához tartozott, melyből cirka félezer alkotás tűnt el a gyűjtő 2002-es halála után. Ha a kép valóban valódi, akkor önmagában 100 milliós értéket képvisel.
Évtizedek óta nem látott festmény tűnhetett fel a „luxizást” kifogásoló Lázár János magángyűjteményébenVideón, ahogy Magyar Péter búcsúdalt énekel Lázár JánosnakMindezeket természetesen nem számoltuk bele a forintosított Lázár-vagyonba, ahogyan azt sem tudni, mi minden szerepel családtagjai nevén – 2014-ben komoly vihart kavart, hogy akkor 14 éves fia elvileg egy 120 négyzetméteres, XII. kerületi lakás tulajdonosának mondhatta magát, s egy mádi szőlő is a gyerek nevére került –, s persze a többek között Magyar Péter Tisza-elnök Megy a gőzös-átiratban szereplő batidai luxuskastély sincs benne – ahogyan más gazdasági társaságokból, alapítványokból származó bevételei sem –, melynek a miniszter ugyan csak résztulajdonosa, ám az elmúlt két esztendőben csak ő részesült a nyereségből. A lapunk által kiszámított összeg csak konkrét, Lázárnak az idén januárban leadott vagyonbevallásából meglehetősen pontosan forintosítható adatokból állt össze.
Vagyonnyilatkozata alapján a miniszter 46 ingatlannal rendelkezik.
Egy fővárosi, V. kerületi lakás teljes tulajdonjoga mellett egy hódmezővásárhelyi ház és egy Budapest XIII. kerületi lakás fele is az övé. Emellett 43 mezőgazdasági terület van a nevén: öt, összesen több, mint 34 hektárnyi szántó három, Vásárhely környéki településen – Mártélyon, Mindszenten, Földeákon –, bő 167 hektár szántó Hódmezővásárhelyen – 29 jelölt birtokelem –, ugyanezen a településen 3 tagban 9,62 hektár erdővel rendelkezik, s van közel 5 hektár legelője, valamint egy hektárnyi kivett mocsara és töltése. Csongrád-Csanád megyén kívül még a tokaji borvidéken mondhatja magát birtokosnak: Mádon három, összesen közel 4,5 hektárnyi szőlő van a nevén.
Forintra átszámítva – az ingatlan.com helyi átlagárait használva – a házából, illetve lakásaiból rájutó vagyon 298 millió forint. Az OTPAgrár települési kalkulátora szerint szántóinak értéke 527 millió forint, a Lázár nevén lévő erdők és legelő 50 milliót, mádi szőlői 21,5 milliót érnek, a mocsár és a töltés pénzbeli értékét nem sikerült beazonosítanunk. A miniszter ingatlanvagyona tehát – az átlagárak alapján – 896 millió forint. Ehhez jönnek még járművei, egy 2019-es Mini Cooper Cabrio, egy ugyanezen évjáratú Land Rover Defender, illetve egy 2023-as Audi A6 AllRoad. A hasznaltauto.hu árai alapján a kabrió 6,2-7 milliót, a terepjáró 15-26 milliót, a kombi pedig 22-23 milliót érhet felszereltségtől függően, vagyis a legalacsonyabb árral számolva is 43 milliós a járműpark. Vagyonbevallása alapján Lázár János megtakarításokkal is rendelkezik, értékpapírban 200 milliót tart, banki és más követelés összesen 90 millió, s 30 millió a készpénzállománya, ami összesen tehát 320 millió.

Ha mindezeket összeadjuk, akkor mindenben az átlagárral számolva Lázár János 1,259 milliárd forintos vagyonról számolt be legutóbbi bevallásában, ehhez jönnek még a nem nevesített, s így beazonosíthatatlan értékek és a családtagok nevén szereplő vagyon. A Berettyóújfalun felelet nélkül maradt kérdésre tehát a válasz: Lázár János milliárdos. Még a vagyonnyilatkozatában szereplő 220 milliós tartozásával együtt is.