Szlovákia meg fog vétózni minden olyan uniós szankciót Oroszország ellen, amely sérti nemzeti érdekeit – jelentette ki a szlovák miniszterelnök vasárnap, miután a parlament elfogadott egy határozatot, amely arra szólítja fel a pozsonyi kormányt, hogy ne támogasson újabb korlátozó intézkedéseket.
Robert Fico a Reuters szerint kijelentette, Szlovákia továbbra is együttműködő tagja kíván maradni az Európai Uniónak, ugyanakkor a határozatot egy politikai jelzésnek nevezte, amely világos állásfoglalást tükröz. – Ha olyan szankcióról van szó, amely árt Szlovákiának, azt soha nem fogom támogatni – mondta egy sajtótájékoztatón. A NATO- és EU-tag Szlovákia Fico baloldali–szélsőjobboldali kormányzása alatt távolodni kezdett a nyugati szövetségesek álláspontjától az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és hivatalosan leállította az Ukrajnának szánt katonai támogatást az orosz invázió elleni harcban.
Most Robert Fico ígérte meg Vlagyimir Putyinnak, hogy vétózni fog az orosz energiaszállításokértRobert Fico korábban is bírálta az Oroszország elleni szankciókat, mondván: ezek nagyobb kárt okoznak Szlovákiának és az uniós gazdaságnak, mint magának Oroszországnak.
A most elfogadott parlamenti határozat – amelyet kevés képviselő jelenlétében szavaztak meg – kötelezi a pozsonyi kormány tagjait, hogy ne támogassanak újabb korlátozó vagy gazdasági intézkedéseket Oroszország ellen. Egyelőre nem egyértelmű, hogy az állásfoglalás az alkotmány szerint bír-e kötelező jogi erővel.
A miniszterelnök jelezte azt is, hogy nem tud támogatni olyan uniós döntést, amely megakadályozná az orosz nukleáris fűtőanyag importját, amely elengedhetetlen Szlovákia atomerőműveinek működéséhez. „Fontos számomra, hogy felelősen vegyek részt az uniós döntésekben, de ez nem történhet Szlovákia érdekeinek kárára” – fogalmazott.
Bár Szlovákia eddig nem vétózott meg egyetlen szankciócsomagot sem – beleértve a májusban elfogadott, az orosz „árnyékflottát” célzó 17. intézkedéscsomagot –, több alkalommal is ellenezte a gáz- és atomenergetikai szektort érintő korlátozásokat. Ezeket más, hasonlóan az orosz energiahordozóktól függő országok – például Magyarország – is bírálták.
Lenne élet Vlagyimir Putyin után, a horvátok februárban kevesebbért vették az amerikai földgázt, mint az Orbán-kormány az oroszokét