köztévé;Fidesz-kormány;számlák;

Egyenlő pályák

Minden hatalmi eszközt megragad a Fidesz és a kormány együttvéve, hogy – miként is mondják mostanság? - befolyásolja a közvéleményt. Orbán és csapata most éppen azzal fenyegetőzik, hogy a közüzemi számlánkon szeptemberben látható lesz a brutális emelkedés, amelyet kizárólag az EU-nak és Ukrajnának köszönhetünk. Vagyis megint a kampányra használják a díjbefizetőnket, ami normál esetben egyáltalán nem erre szolgál. Mint ahogy az állami televízió sportközvetítése sem, ott, ha jól számoltam öt másodpercenként villan fel a Voks 25-ös hirdetés. Az állampárt eleve összekeveri a kormányzati- és párthirdetéseket, másként: sosem tudod, hogy mit vesznek ki a közös kasszából. És nincs is már olyan szervezet, ellenőrző intézmény, amely megakadályozná, szankcionálná az ilyen akciókat. Nem fogja senki figyelmeztetni Orbánékat, hogy amit tesznek tilos, jogszabályokba ütközik, lopás, hűtlen kezelés, vagy bármi más. Miért is tenné, ha egyszer teljesen eltűntek a rendszerből azok a hatóságok, amelyek a regnáló hatalmat ellenőriznék. Ma erősebb gátat jelent az Unió, mint a magyar jogrendszer itt ha bármilyen gát jön szembe a Fidesz-kormány akaratával azonnal készül egy új jogszabály, amely ezt t lebontja. És persze fordítva is igaz: ha bármily féket kell beiktatni az ellenzék működésébe, legott lesz egy besurranó fideszes, aki az éjszaka leple alatt nyújt be diszkriminatív, csak a politika ellenfelet fékező, büntető törvénytervezetet.

Ez történik most is: átláthatóságinak nevezik a teljes homályt, hogy azt tehessenek, amit akarnak, azt büntessék, akit akarnak és – végső soron – azt zárjanak ki a versenyből, akit akarnak.

Verseny? Miként is lehet versenynek nevezni azt, ahol a hatalom gátlás nélkül használhatja a mi pénzünket, ahol semmiféle egyenlőség nincs. Itt régen megszüntették az egyenlő pályákat, az egyenlő esélyeket.