Gyurcsány Ferenc;Demokratikus Koalíció;közösségi média;

Firka a Normafa egyik padján.

Itt a vége, archiválták Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalát

A volt miniszterelnök nem közszereplő többé, de a munkásságát megőrizték az utókornak. 

Archiválták Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalát – hívta fel a figyelmet a 444.hu.

A portál szerint nem tudni, hogy mindez pontosan mikor történt. Ugyanez a sors érte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Instagram- és TikTok-oldalát is.  A Facebookon a kommentelés lehetősége nem szűnt meg. 

A Demokratikus Koalíció hivatalos honlapján ma már semmilyen formában nem szerepel az egykori pártelnök neve a szervezeti struktúrában – még az alapítók között sem tüntetik fel. Emellett a hírek között is jócskán vissza kell lapozni: csak a negyedik oldalon található egy olyan bejegyzés, amely még tartalmaz Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos tartalmat. Az ott megjelenő hír 2025. március 17-én kelt, amikor az akkor még hivatalban lévő elnök országjárásra indult, és a cikket az ő fényképe kíséri.

Az általa indított Minecraft-szerverről egyelőre nincs semmiféle információ.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára 2025. május 8-án jelentette be, hogy a férje minden tisztségéről lemond és távozik a közéletből, válnak, az ellenzéki párt vezetését pedig ő veszi át.

Konkrétumokkal egyiket sem indokolta.