Nem változtat ez a dolgok alakulásán, de mégis jólesik, és átérzem azt, hogy valaki, akinek ez fontos, ki tudja mondani, hogy bocsánat. Úgyhogy persze hogy elfogadom – válaszolta az RTL Híradó kérdésére Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lekésze, amikor arról faggatták elfogadja-e Gaal Gergelynek, a KDNP távozó elnökségi tagjának a bocsánatkérését. A kiugró kormánypárti politikus abban az interjúban követte meg Iványi Gábort, mondván, pártjának ki kellett volna állnia a gyakorlatilag évek óta hatósági üldöztetés árnyékában élő MET mellett. – Nem kellett volna csendben maradni – mondta erről Gaal Gergely.
A NAV inkasszálta az Iványi Gábor egyházának küldött egyszázalékos felajánlások csaknem felétAlig maradt valami mára az Iványi Gábor-féle MET intézményhálózatábólBödőcs Tibor videóban kéri az embereket, hogy támogassák Iványi Gábort és az egyházátMint ismert, a KDNP-s politikus a héten jelentette be, hogy kilép a Fidesszel szimbiózisban élő kisebbik kormánypárt elnökségéből. Párttagságát megtartotta, jelezte viszont, hogy Semjén Zsolt pártelnökkel szemben fegyelmi és etikai eljárást kezdeményez a vele szemben megfogalmazott rágalmak miatt. Ugyanilyen beadvánnyal fordult Latorcai János országos választmányi elnökkel szemben is, amiért 2024. december 8-án, az országos választmány tisztújítását szerinte szabálytalanul bonyolíthatták le. Gaal Gergely szerint a tisztújítás „felveti a szűk kör érdekében végrehajtott csalás gyanúját”, és ezzel megkérdőjelezi a megválasztott tisztségviselők legitimitását.
Fegyelmi és etikai eljárást kezdeményez Semjén Zsolt ellen a KDNP távozó elnökségi tagjaÉrződik a kétségbeesés és az erjedés, egyre többen próbálhatják meg elhagyni a Fidesz-KDNP nevű hajót