Kekszesdobozból kisorsolt törvényjavaslatokat is naprendre tűznek az új-zélandi parlamentben, hogy minden képviselőnek legyen esélye a saját előterjesztésre, függetlenül kezdeményezése támogatottságától.
Ilyen akkor történik, amikor a parlament tervezett napirendje nem telített. Előveszik a fémdobozt, amelyben sorszámozva különböző javaslatok szerepelnek, köztük párttámogatást nem élvező civil kezdeményezések, az észszerűsítést célzó jogszabály-módosítások, vagy akár valamely képviselő vesszőparipája, amelyet saját pártja sem támogat.
A sorsolás azt a korábbi gyakorlatot váltotta fel, hogy ha a képviselők saját törvényjavaslatot akartak napirendre vetetni egy szabaddá vált időpontra, akkor ehhez sorban kellett állniuk a jegyzői irodában, néha egész éjszaka.
A különös szokás azt az elvet támogatja, hogy a törvényjavaslatok egyenlők, szemben a rideg valósággal, hogy a javaslatok napirendre kerülését zömmel háttéralkuk határozzák meg.
A szóban forgó kekszesdobozt a parlament egyik alkalmazottja vásárolta egy wellingtoni áruházban még az 1990-es évek elején.
David Wilson képviselőházi jegyző szerint a törvényhozás kekszesdoboza az új-zélandi demokrácia „ikonikus részévé vált”. Elmondta, hogy
a dobozba 1 és 90 közötti sorszámmal kerülnek be az egyébként esélytelennek tekintett javaslatok, és véletlenszerűen húzzák ki, hogy melyek szerepeljenek a törvényhozás napirendjén. A kormány előterjesztései nem kerülhetnek be a dobozba, azok mindenképpen napirendi pontok lesznek.
A dobozba minden képviselőnek, aki nem miniszter, egyszerre egy törvényjavaslata kerülhet be. A kihúzott javaslatok megvitatására kéthetente van egy ülésnap. A húzást iskolások vagy akár a parlamenti könyvtár születésnapos látogatói is elvégezhetik, de feltétel, hogy a sorshúzó nem lehet politikai párt tagja.
A kekszesdobozból kihúzott törvényjavaslatok között szerepelt annak idején a házastársi egyenlőségről vagy az eutanázia legalizálásáról szóló előterjesztés is, amelyeket végül elfogadott a parlament.
