Pozsony;neonácik;gyanú;szélsőségesek;letartóztatások;

Pozsonyban őrizetbe vették egy neonáci csoport húsz tagját, letartóztatásokat is elrendeltek

A szélsőséges eszmék terjesztése mellett az ügyészek szerint erőszakos támadásokat is elkövettek. 

Neonáci csoporthoz tartozás, valamint más szélsőséges bűncselekmények gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban – írja az MTI a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtöki hírére hivatkozva. A pozsonyi kerületi ügyészség közölte, a kedden lezajlott rendőrségi akció során őrizetbe vett személyek közül 14 ellen indítottak eljárást különböző szélsőségesség kategóriájába tartozó bűncselekmények gyanújával.

A bíróság az ügyész javaslata alapján három ember letartóztatását rendelte el, a döntés csak egyikük esetében nem jogerős. Az Új Szó szerint mindhárman büntetett előéletűek, kettőt már szélsőséges indítékkal elkövetett bűncselekményért is elítéltek.

Az őrizetbe vett személyek a szlovák hatóságok szerint egyebek mellett egy szélsőséges nézeteket valló – Valhalla nevet viselő – csoport létrehozásával, szélsőséges jellegű anyagok terjesztésével, valamint más személyek elleni erőszakos támadásokkal gyanúsíthatók. A rendőrségi akció során a hatóságok több házkutatást is végrehajtottak, melyek során elektronikai berendezéseket, valamint zászlókat és ruházati cikkeket is lefoglaltak.

Két napja Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter Facebook-posztjában azt írta, hogy a Valhalla tagjai főként Pozsonyban tevékenykedtek, zaklatták az embereket. – A nácizmusnak és a fasizmusnak, a gyűlöletre, felsőbbrendűségre és a szabadság meggondolatlan elnyomására épülő rezsimnek nincs helye Szlovákiában – tette hozzá, zéró toleranciát hirdetve.

Elon Musk politikai ámokfutása alighanem szerepet játszhat a fordulópontnak is beillő mutatóban. Történt ez annak ellenére, hogy az Európai Unió vámokat vetett ki a kínai gyártású elektromos járművekre.