Románia valóban igen jelentős költségvetési hiánnyal küzd, ami a küszöbön álló kormányalakítást is megnehezíti, hiszen a felálló kabinetnek elkerülhetetlenül népszerűtlen intézkedéseket kell hoznia.
Nicușor Dan győzelme után azonnal jelezte, olyan nemzeti egységkormányt szeretne, amelyben mind a négy Nyugat- és EU-barát parlamenti párt (a szociáldemokrata PSD, a konzervatív jobbközép PNL, az RMDSZ, és a zöld progresszív USR) részt vesz, és a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának támogatását is élvezné. Miniszterelnöknek az ügyvivő államfői mandátumát tegnap lezáró Ilie Bolojant szeretné, de nem kívánja akaratát a pártokra ráerőszakolni. Leszögezte: tiszteletben tartva az alkotmány előírásait, a kormányalakítási tárgyalások keretében találkozni fog a három szélsőjobb párt, az AUR, a POT és az SOS Romania küldötteivel is. Hogy ez mennyire fog sikerülni, kérdés, hiszen George Simion AUR-elnök már kedden jelezte, hogy pártja és a POT bojkottálni fogja a kormányalakítási tárgyalásokat. Az elnökválasztáson egységesen fellépő szélsőjobb tábor azonban máris repedezik, a Călin Georgescu győzelmének farvizén a semmiből több mint 7 százalékos parlamenti párttá lett POT több képviselője tegnap kilépett a frakcióból.
Románia stabilitása pillanatnyilag a PSD-n múlik, a szociáldemokraták nélkül nem alakítható többségi kormány.
A PSD az elnökválasztás első fordulója után lépett ki a kormányból, a második fordulóra a párt szavazóira bízta a döntést. Bár több PSD-s polgármester állt ki Dan mellett és a szélsőjobb ellen, de a pártvezetés nem foglalt állást, azt sejtetve, hogy George Simion győzelme esetén akár az AUR-al is koalícióra lépne. A miniszterelnökségről és pártelnökségről lemondó Marcel Ciolacu helyét Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter vette át kedden, aki azt mondta, nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, de a párton belüli többség a „konstruktív ellenzékiséget” támogatja. Szociáldemokrata politikusoktól az is elhangzott, a PSD nem lép be olyan kormányba, amely áfát emel.
Erre azonban nagy az esély. Bolojan – akit nemcsak Dan szeretne miniszterelnökként látni – hangsúlyozta, ahhoz, hogy a költségvetési hiányból ne legyen gazdasági válság, minden szükséges intézkedést meg kell hozni, mielőbb. Tegnap, ügyvivő államfői mandátumát lezáró sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre Bolojan leszögezte: az államfő a pártokkal egyeztetve nevezi meg a kormányfőt, de a kormány és a miniszterelnök hatékonyságának a feltétele a parlamenti többség, a megfelelő támogatás és együttműködő partnerek. Azaz – egyértelművé tette, hogy kisebbségi kormány vezetését nem vállalja. Elemzők viszont emlékeztetnek, mivel a PSD a legnagyobb parlamenti párt, aligha fogadja el, hogy más adja a miniszterelnököt.
Dan azt is elmondta, „rendkívül kicsi” a valószínűsége annak, hogy szakértői kormány alakul; a kabinet „nagy valószínűséggel” politikai lesz, de nem zárta ki a kisebbségi kormányt sem.
Gratulált, aztán kavarni kezdett
Bár a választás éjszakáján elismerte vereségét és gratulált a győztes Nicușor Dannak, kedden este George Simion váratlanul az Alkotmánybírósághoz fordult, külföldi beavatkozásra hivatkozva a választás megsemmisítését kérte. A román taláros testület csütörtökön elutasította a beadványt. Elsőre az alkotmánybíróság másolatot kaptak, a szükséges mellékletek is hiányoztak, a hatályos törvényi szabályozás szerint azonban az alkotmánybírósághoz címzett beadványokat eredetiben, holografikusan vagy minősített elektronikus aláírással kell aláírni.
A román alkotmánybíróság elutasította a szélsőjobboldali George Simion kérelmét az elnökválasztási eredmény megsemmisítésérőlA Facebookon közzétett csütörtök posztjában Simion harcot hirdetett, azt állítva, „a puccs” folytatódik. Korábban a az elnökválasztás eredményének érvénytelenítését kérte az érvekre arra hivatkozva, amelyek alapján 2024 decemberében az alkotmánybíróság érvénytelenítette az akkori választást. Ugyanakkor azt is elmondta, kéri a novemberi választás győztese, Călin Georgescu elleni vádak ejtését is. Georgescu ellen hat vádpontban, a többi között az alkotmányos rend megdöntésére irányuló bűncselekmények miatt folyik eljárás.
Mint ismert, a novemberi választást orosz beavatkozás miatt semmisítette meg a román alkotmánybíróság. Simion most Franciaországot és Moldova Köztársaságot vádolja beavatkozással, egyelőre mindenféle bizonyíték nélkül azt állítja, Moldovában szavazatvásárlás zajlott, elhunyt személyek nevében is voksoltak, Franciaországot pedig a közösségi hálózatok manipulálásával vádolta meg. Állítása szerint "nemzetközi megfigyelők is megerősítették a külső beavatkozásokat a Moldovai Köztársaság és Franciaország részéről is”. „Manipulálták a közösségi hálózatokat és algoritmusokat használtak a román állampolgárok befolyásolására” – mondta Simion. Minkét állam cáfolta a vádat, sem a román hatóságok, sem a nemzetközi megfigyelők semmilyen jelentősebb incidenst, a választási folyamat szabályosan zajlott le.
George Simion bejelentette, hogy megtámadja a román elnökválasztás eredményétCsupán Pavel Durov, a Telegram orosz alapítója és tulajdonosa vádolta meg eddig a francia kormányt. Pavel Durov közösségi oldalán azt állította, hogy Nicolas Lerner, a francia hírszerzés vezetője arra kérte, korlátozza a román választással kapcsolatos „konzervatív tartalmakat” a Telegramon, hajlandó erről tanúskodni a román hatóságoknak.
Nem ő az egyedüli közösségi médiatulajdonos, aki a szélsőjobboldali elnökjelölt mellé állt. Elon Musk az X tulajdonosa, aki már többször megkérdőjelezte a romániai demokráciát a novemberi választás megsemmisítése miatt és nyíltan kiállt Georgescu és Simion mellett, azonnal megosztotta saját platformján a Telegram-alapító Durov bejegyzését. De a Fehér Ház „kriptocárjának” nevezett David Sacks is megszólalt. Ő nemcsak megosztotta Durov vádját, hanem saját bejegyzést is közzétett az X-en. Az Adevarul beszámolója szerint felidézte, hogy orosz beavatkozás bizonytalan vádjára hivatkozva tavaly érvénytelenítették a romániai választást, majd nem kevesebbet állított, mint hogy a második választás eredménye statisztikailag valószínűtlen, ha nem is lehetetlen, és „a globalisták” mindezt a demokrácia győzelmeként ünneplik.

A Trump-kormányzat nem gratulált Nicușor Dannak a győzelemhez, megtette azonban az amerikai szenátus 6 republikánus és demokrata tagja. Donald Trump kedden új romániai nagykövetet nevezett ki és közösségi oldalán eredményes amerikai-román együttműködésről írt a kinevezés kapcsán.
A különböző közösségi médiafelületeket tegnapra hamis információk özöne lepte el az állítólagos választási csalásról, a TikTokon külföldön élő románok vágják szét útleveleiket tiltakozásképpen Dan győzelme és a "választási csalás" ellen.
Dezinformációs kampány indulhatott Romániában egy állítólagos választási csalásról, utcára hívják az embereket