Fidesz;Nézőpont Intézet;propaganda;Mráz Ágoston Sámuel;kormánypropaganda;

Mráz Ágoston Sámuel elmondta, hogy a Nézőpont három nap alatt állította össze tanulmányát az ukrán propagandáról

Ennyi idő alatt elolvastak 240 cikket, amit a saját definícióik mentén ukrán propagandának minősítettek. 

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója adott interjút a Partizánnak azzal kapcsolatban, hogy a fideszes intézmény egy úgynevezett médiaelemzést készített Ukrán propaganda a külföldi forrásokból működő sajtóban címmel. A beszélgetésben egyebek közt az elemzés alaposságát illetően alakult ki egy kisebb adok-kapok, melynek eredményeképp kiderült, hogy az intézet mindössze 3 nap alatt állította össze.

Az interjúban Mráz Ágoston Sámuel azt állította, hogy a tanulmánynak nem volt megrendelője, az motiválta az egészet, hogy szerinte a balliberális sajtóban sokszor beszélnek orosz propagandáról, ezért ők be akarták bizonyítani ennek az ellenkezőjét. Hogy mit is neveztek el ukrán propagandának, az egy elég szubjektív meggyőződésen alapult, ide sorolták például, ha valaki az Orbán-kormány Ukrajnával kapcsolatos lépéseit negatív színben tüntette fel, illetve ukrán propagandának minősítették azt is, ha valaki orosz propaganda terjesztésével vádolta a kormányt, ez ugyanis szerinte nem igaz, mert Magyarország békepárti. Az adásban természetesen szóba került a Partizán egyik korábbi műsora is, ez Mráz szerint azért került fel a listájukra, mert elhangzott benne, hogy a magyar állam orosz propagandát terjeszt. 

Más téren is kiderült, hogy akad probléma az elemzéssel, ugyanis a sokadik kérdésre sem derült ki egyértelműen, hogy az uniós támogatásokat például beszámították-e a külföldi finanszírozásba egy-egy médium esetében. Mráz Ágoston Sámuel először arra utalt, hogy nem, aztán kiderült, hogy mégis, például a Lakmusz esetében, majd arról beszélt, hogy ő személyesen nem tartja szerencsésnek, ha egy médium uniós forrást kap. Hogy a személyes véleménye mitől lett egy elemzés alapja, az nem derült ki, ugyanakkor felháborodásának adott hangot, hogy visszatartanak Magyarországnak járó uniós pénzeket. A konklúzió az lett, hogy nincs baj az uniós forrásokkal, de ha a média kapja, akkor van.

Ukrán eredetű forrást az elemzés szerint nem találtak, bár Mráz nem zárta ki, hogy van ilyen, de az ilyen jellegű anyagi támogatás szerinte nem nyilvánosan történne. Igaz, az ilyen mélyebb információknak nem is nagyon mentek utána, a munka lényege az volt, hogy a 3 nap alatt elolvastak 240 cikket, amit a saját definícióik mentén ukrán propagandának minősítettek. Gulyás Márton arra a kérdésre sem kapott kielégítő választ, hogy egy 3 nap alatt összeállított munka hogyan alkalmas egzakt, megalapozott értékítélet megfogalmazására. 

Az adás alább tekinthető meg:

A közleményben a leírás szerint nem kell mást feltüntetni, csak a támogató címét és a támogatás szót.