Gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt 25 év börtönre ítélték a 27 éves Hadi Matart, amiért 2022-ben egy New York-i előadóteremben megkéselte Salman Rushdie világhírű brit-indiai írót, aki ennek következtében az egyik szemére megvakult.
Az AP hírügynökség cikke szerint Salman Rushdie nem jelent meg az ítélethirdetésen, de benyújtott egy nyilatkozatot a tárgyalásra. Ebben felidézte, hogy a támadó több mint egy tucat alkalommal szúrta meg a fején és más testrészein. Merénylője az ítélethirdetés előtt felállt, nyilatkozatot tett a szólásszabadságról, majd képmutatónak nevezte az írót. Hadi Matar a maximálisan kiszabható, 25 éves börtönbüntetést kapta. Kapott még 7 évet egy, a helyszínen lévő másik ember megsebesítéséért is, de azt nem adják hozzá a ténylegesen letöltendő büntetéséhez, arra hivatkozva, hogy ugyanazon eseményen történt a két bűncselekmény. Ez azt jelenti, hogy a férfi 32 év helyett 25-öt fog börtönben tölteni. Ügyvédje 12 évre próbálta enyhíteni az ítéletet, azzal az indoklással, hogy a férfi büntetlen előéletű, azt pedig vitatta, hogy az ügyben Salman Rushdie mellett a közönséget is áldozatnak kéne tekinteni.
Úgy tudni, a merénylő 2022-ben egy Salman Rushdie ellen még 1989-ben kiadott fatvának próbált meg érvényt szerezni, amikor 2022. augusztus 12-én a New York állambeli Chautauquában előadás közben a világhírű brit-indiai íróra támadt. Salman Rushdie ellen eredetileg Ruhollah Homeini ajatollah, iráni vezető hozta meg a kvázi halálos ítéletnek megfelelő döntést, a Sátáni versek című regényének megjelenése miatt, amelyet egyes muszlimok istenkáromlásnak tartanak. Az ítélet után Salman Rushdie évekig bujkált, és azt követően kezdett el szabadabban mozogni, hogy Irán bejelentette, nem hajtja végre a rá kiszabott vallási ítéletet.
Hadi Matart egyébként terrorizmusban való részvétellel, terroristáknak nyújtott anyagi támogatással és a Hezbollah libanoni síita milícia anyagi támogatásának kísérletével is vádolják. Ezt a férfi tagadja.