Tavaly augusztus 19-én elsüllyedt a Bayesian luxusjacht a szíciliai Porticello partjainál.
A hajó a viharos időben 16 perc alatt tűnt el a tenger mélyén.
A szörnyű tragédia okairól – amelynek hét halálos áldozata volt, köztük a jacht tulajdonosa, a milliárdos üzletember, Michael Lynch és a lánya – különböző elméletek születtek, amik abban egyeztek, hogy a legénységet hibáztatták.
Csütörtökön azonban a baleset okait vizsgáló szakemberek olyan véleményt fogalmaztak meg, amely külső körülményekben találta meg az okot. A szakértők szerint a hajó a legnagyobb viharban ért egy olyan szakaszhoz a tengeren, ahol a legnehezebben lehetett védekezni a külső hatások ellen. A hajó fedélzetén törött volt egy biztonsági üveg, ami elválasztotta a géptermet a kontrollhelyiségtől. A nem jól záró üvegen keresztül már a süllyedés előtt víz kerülhetett a hajó belső terébe, ez lehet a magyarázata annak, hogy a hatalmas, 53 méter hosszú jármű alig negyed óra alatt eltűnt a tenger mélyén, miközben más, sokkal gyengébben fölszerelt hajók komoly sérülésekkel ugyan, de ellenálltak a viharnak.
A szakértői vélemény részben felmenti a legénységet a felelősség alól, bár arra a kérdésre, nem ad választ, hogy miért nem vette észre senki a sérült biztonsági ablakot. Van olyan összeesküvés-elmélet, hogy az ablak nem magától sérült meg, de a hatóságok nem rendelkeznek olyan bizonyítékkal, amely azt igazolná, hogy szándékos rongálás történt.
Az 50 méter mélyen fekvő roncsot búvárok kezdték el átvizsgálni a múlt héten egyrészt, azzal a céllal, hogy sikerül minden kétséget kizáró magyarázatot találni a baleset okaira, másrészt szeretnék felszínre hozni a roncsot. A munkálatok a reméltnél sokkal lassabban haladtak, mert a rossz időjárási viszonyok miatt több alkalommal kellett hosszabb kényszerszünetet beiktatni. A kutatást vasárnap felfüggesztették egy újabb haláleset miatt. Egy 39 éves holland búvár tisztázatlan körülmények között veszítette életét, már csak a holttestét tudták kiemelni a roncsból. Az ügyészség tájékoztatása szerint a tragédia után a korábbinál szigorúbb biztonsági intézkedések mellett csütörtöktől folytatták a búvárok a munkát, akiktől azt remélik, hogy választ találnak a közvéleményt és az illetékes hatóságot foglalkoztató kérdésekre. Szakértők szerint több hétig is eltarthat, míg sikerül kiemelni a roncsot a tengerből.
Száraz fulladásban haltak meg
A hajó utasai Mark Benecke kriminálbiológus szerint az úgynevezett száraz fulladás miatt haltak meg. A boncolás során ugyanis az áldozatok szervezetében nem találtak vizet, ami azt jelenti, hogy nem a hajóba áramló vízben fulladtak meg.
„A rendelkezésre álló adatok szerint az oxigénhiány miatt veszítették életüket a hajó utasai – mondta a szakértő. - Ez azt jelenti, hogy a hajóban a zárt térben, amikor elfogyott az oxigén, akkor megfulladtak. Ilyenkor az áldozatok érzékelik, hogy fogy körülöttük a levegő és azzal is tisztában vannak, hogy ha nem érkezik gyorsan segítség, akkor meghalnak. Erre a helyzetre különböző módon reagálnak az emberek. Van, aki elkezd rohangálni, segítségért kiabálni, nála hamarabb elfogy az oxigén és a szervezete korábban feladja a harcot. Mások lefekszenek, mozdulatlanok maradnak, próbálnak minél kevesebbet lélegezni, és reménykednek benne, hogy időben megérkezik a segítség. Ahogy fogy az oxigén a zárt térben, úgy lesznek az ott tartózkodók egyre bágyadtabbak, fáradtabbak, előbb elveszítik az eszméletüket, majd »alvás közben« megáll a szívük.”