Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az Európai Bizottság korábbi döntését, amelyben a testület megtagadta annak a kérésnek a teljesítését, hogy nyilvánosságra hozza az Ursula von der Leyen bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója közötti szöveges üzenetváltásokat.
A lap szerint ez még nem jelenti azt, hogy ezeknek az üzeneteknek a tartalma elérhetővé válik. A The New York Times újságírója, Matina Stevi, azt kérte a Európai Bizottságtól, hogy tegye hozzáférhetővé azokat az sms-eket, amelyeket Ursula von der Leyen és Albert Bourla váltott egymással 2021. január 1. és 2022. május 11. között. Az Európai Bizottság elutasította a kérelmet arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik ezekkel az üzenetekkel, mire az újságíró pert indított a döntés megsemmisítéséért.
Beperli az Európai Bizottságot a The New York TimesA szerdán kihirdetett ítéletében az EUB a keresetnek helyt adott, és megsemmisítette a Bizottság döntését. Az indoklás szerint a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés elvét a lehető legteljesebb mértékben kell biztosítani, így az uniós intézményeknek elvileg minden dokumentumot elérhetővé kell tenniük a nyilvánosság számára.
A bíróság megvizsgálta az Európai Bizottság érveit, de azokat nem tartotta megalapozottnak. Bár a Bizottság azt állította, hogy a keresett dokumentumok nem léteznek, a Törvényszék szerint ezt az állítást megdönthetik a kérelmező által bemutatott bizonyítékok, amelyek szerint az elnök és a vezérigazgató – különösen az oltóanyag-beszerzéssel kapcsolatban – szöveges üzeneteket válthatott.
Az ítélet arra is kitért, hogy a Bizottság nem adott részletes információt arról, hogyan és hol keresett ezek után az üzenetek után, és azt sem magyarázta meg megfelelően, hogy miért nem találhatók meg nála ezek a dokumentumok. Emellett nem derült ki az sem, hogy az üzeneteket törölték-e, és ha igen, ez automatikusan vagy szándékosan történt-e, illetve hogy az elnök mobilkészülékét lecserélték-e időközben. Azt sem támasztotta alá hitelesen a Bizottság, miért gondolta úgy, hogy ezek az üzenetek nem tartalmaztak olyan jelentőséggel bíró információkat, amelyeket meg kellett volna őrizni.
Az ítélet nyomán az Európai Bizottságnak kezelnie kell a feltárt joghézagot.
A testület továbbra is azt állítja, hogy ezek az üzenetek már nem léteznek, így azok nyilvánosságra hozatalára nem lehet számítani. Az ítélet nem jogerős; a kihirdetését követő két hónap és tíz nap áll rendelkezésre arra, hogy a Bíróságnál kizárólag jogi szempontokat érintő fellebbezést nyújtsanak be ellene.
Módosított a Pfizerrel kötött szerződésen az Európai Bizottság