A Szent István-napi tűzijáték megszervezésére az idén a Lounge Event Kft.-vel kötött szerződést az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. – írja az MFor.
A portál szerint az aláírt szerződés alapján komplex rendezvényszervezési és kommunikációs ügynökségi feladatok ellátásáról van szó, tehát nemcsak a látványosságról, hanem az előkészítésről és a tájékoztatási feladatokról is. Az állami ünnep ennél többe fog kerülni, a tűzijáték ugyanis csak a rendezvénysorozat egy eleme.
Az Opten céginformációs adatbázis szerint a Lounge Event Kft. egyetlen tulajdonosa továbbra is Balásy Gyula. A tűzijátékra vonatkozó szerződést március 6-án írták alá, a teljesítési időszak legfeljebb szeptember 30-ig tart, de a megbízás korábban is megszűnhet, ha a keretösszeg – beleértve az opciós részt is – kimerül.
A keretösszeg nettó 2 milliárd 415 millió forint plusz áfa (azaz bruttó 3 milliárd 66 millió forint), amely magában foglalja a 30 százalékos, nettó 724,5 millió forintos opciós részt is.
A mostani szerződés is része annak a nettó 75 milliárd forintos, rendezvényszervezési keretmegállapodásnak, amelyet az NKOH 2023 végén kötött Balásy Gyula cégével (a kommunikációs megbízások egy másik, hatalmas keretszerződés alapján landolnak Balásy érdekeltségeinél).
A jelen megbízással kapcsolatban a portál kiemeli, hogy többek között
a Lounge Event és megjelölt alvállalkozói, a Valton-Sec. Zrt. és a Visual Europe Zrt. feladata a tűzijáték „szakszerű és határidőre történő megszervezése és lebonyolítása a megrendelő egyedi megrendelése szerint”.
a nyertes cégnek a megrendelő által biztosított szakmai koncepció alapján kell elkészítenie a tűzijáték zenei alapját és látványtervét, amelyben új és látványos elemeket kell szerepeltetni, alkalmazkodva a kor technikai és művészeti követelményeihez.
a kivitelezés során legalább 20-25 perces tűzijátékot kell megvalósítani, a lehető legtöbb kilövési pont felhasználásával, a tűzijáték-iparban elérhető legmodernebb technológiák alkalmazásával.
a pirotechnikai elemek mennyiségi követelménye is szigorú: az összes felhasznált termék – 100 milliméteres kaliberre vetítve – száma legalább 9000 darab kell legyen, és ezen belül a 150 milliméteres vagy annál nagyobb bombák arányának el kell érnie a teljes mennyiség legalább 25 százalékát. A nagyobb kaliberű bombák, valamint a különleges vizuális hatásokat nyújtó római gyertyák és szinkronizált tűzijáték-elemek arányának szintén legalább 30 százalékot kell elérnie.