Leprát diagnosztizáltak egy 60 éves férfinél Ausztriában – derül ki a Kronen Zeitung cikkéből, amelyet a Telex vett észre.
Az osztrák lap szerint az első tünetek már másfél évvel ezelőtt jelentkeztek a férfinál, de akkor még senki nem tudta, milyen betegség áll a háttérben.
„Enyhe bénulással kezdődött a talpamon. Először azt hittem, hogy magától elmúlik. De a zsibbadás idővel egyre rosszabb lett”
– mondta a férfi, hozzátéve, hogy a zsibbadás a bokáiról és térdeiről átterjedt a könyökeire és kézfejeire. Bár több orvosnál is járt, sokáig nem derült ki, mi okozza az aggasztó tüneteit.
A portál összefoglalója szerint a férfi áprilisban tudta meg, hogy leprás, miután telefonon beszélt egy berlini ismerősével, aki orvos. Amikor elmondta neki a tüneteit, az orvos azonnal leprára gyanakodott. A távdiagnózis után a férfi elment a bécsi egyetemi kórházba (Allgemeines Krankenhaus der Stadt Wien, AKH), ahol a vizsgálatok azonnal megerősítették a gyanút.
A szakemberek szerint a férfi a betegség legsúlyosabb formájával küzd. A Kronen Zeitung azt írja, a baktériumok ellenőrizetlenül elszaporodhatnak és a vérereken, idegszöveteken, nyálkahártyákon és a nyirokrendszeren keresztül az egész testben elterjedhetnek.
Azt nem lehet tudni, a férfi hol fertőződött meg, mert a munkája miatt gyakran utazik távoli országokba, trópusi helyekre. Rendszeres kontrollvizsgálatok mellett két héttel ezelőtt kezdte meg a kezelést a bécsi egyetemi kórházban, és három speciális antibiotikumot kell szednie, amelyeket nem könnyű beszerezni Ausztriában.
Az osztrák egészségügyi minisztérium kizárta a fertőzésveszélyt, a férfi rokonait azonban megvizsgálták.
A lepra a világ egyik legrégebbi betegsége, Európában a középkorban és a kora újkorban tombolt. Akár 20 évig is lappanghat a betegséget kiváltó baktérium a szervezetben. Ausztriában legutóbb 2015-ben merült fel egy gyanús salzburgi eset, amit később cáfoltak.