zavargás;Hollandia;Hága;

Videón, ahogy elszabadul a pokol Hága üdülőövezetében

Egy, a turisták által gyakran felkeresett környéken gondolta néhány száz fiatal, hogy rendezik a nézeteltéréseiket. 

Csütörtök este zavargások törtek ki Hága tengerparti városrészében, a város egyik ismert látványossága, az óriáskerék közelében – írja az Omroep West című holland lap.

A rend helyreállításához a rohamrendőröket is be kellett vetni, de a tömeget csak éjfél körül sikerült feloszlatni. A helyzet este kilenc óra körül fajultak el, amikor mintegy 100–300 fiatal gyűlt össze Scheveningenben, a Strandweg közelében, hogy nézeteltéréseiket rendezzék egymással. A találkozó részleteit a közösségi médiában szervezték meg. Egy ponton a fiatalok a rendőrség ellen fordultak: köveket, kerékpárokat, botokat, üvegeket és szétszedett bútorokat hajigáltak.

Bár jelentős volt a rendőri jelenlét, ez sem bizonyult elegendőnek: a rendbontók nem voltak hajlandók elhagyni a területet, és folytatták a dobálást. Lovas rendőröket is bevetettek, a tömeg szétoszlatása több hullámban zajlott. A Kurhaus megállónál a tömegközlekedés leállt: sem villamosok, sem buszok nem közlekedtek tovább.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy rendőr és egy szolgálati ló könnyebb sérüléseket szenvedett. Egy zavargó fiatalt is el kellett látni, miután megharapta egy rendőrségi kutya.

A hatóságok jelenleg térfigyelő kamerák felvételei alapján elemzik a történteket, azonosítás után további elfogások várhatók. Számos bolt kénytelen volt idő előtt bezárni, néhány üzletet megrongáltak. A rendőrség arra kéri az érintett vállalkozásokat, hogy tegyenek feljelentést, és várják azok jelentkezését is, akiket közvetlenül érintett az incidens.

A hétvégére a rendőrség, az ügyészség és az önkormányzat közösen látható és rejtett biztonsági intézkedéseket vezet be a scheveningeni sétány környékén, ahol fokozott ellenőrzésekre kell számítani.

A légitámadás Zaporizzsja városában, valamint Dnyipropetrovszk és Doneck megyében okozott károkat.