leállás;Magyar Könyvelők Országos Egyesülete;

A könyvelők egyesülete szerint teljesen szétesett az állami informatika fő eleme

Ha ez nem működik, akkor szinte semmi se működik – állapította meg az érdekvédelmi szervezet.

Április utolsó napjára teljesen szétesett az állami informatika fő eleme, a Központi Azonosítási Ügynök. Ismeretes, hogy ez a szolgáltatás felel szinte az összes állami portál beléptetéséért, így ha ez nem működik, akkor szinte semmi se működik – közölte szerda délután a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE).

Az érdekvédelmi szervezet szerint az üzemeltető IDOMSOFT Zrt. már napok óta az üzemzavart néhány órás „csökkentett mód”-ként tünteti fel és a NAV közléseitől eltérő időpontokat és időtartamokat közöl.

Miután a könyvelés ma már az állami elektronikus kapcsolattartás nélkül szokásos módon nem tud üzemelni így az IDOMSOFT Zrt-nek fokozott felelőssége van a működtetés biztosítása terén. A felelőtlen működtetési »szokások« miatt nemcsak a könyvelői piacnak, vagy a nagyobb vállalatok ügyviteli háttérmunkája terén okoz károkat, mert ilyenkor nem lehet például építési naplót se vezetni” – áll a közleményben.

A szervezet leszögezte, jól láthatóan az állami informatika gyengélkedése miatt az állam nem kíván felelősséget vállalni, csupán a 4 óránál hosszabb üzemzavarokra ad 1 napos határidő hosszabbítást.

A főpolgármester kiegészítené a Fidesz fővárosi frakciójának Etikai kódex kidolgozására vonatkozó előterjesztését.