Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
„Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom 4-es küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére” - mondta Ferencz Orsolya. Hozzátette, e történelmi pillanattal egy közel kétéves magyarországi kiválasztási és kiképzési, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatott nyolc hónapos küldetésspecifikus felkészülési folyamat zárul le.
Ferencz Orsolya felidézte, hogy az amerikai kiképzési programban a NASA, a SpaceX és az Axiom Space legszigorúbb feltételeit is teljesítve Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula a világ élvonalába emelkedett. „A kiképzést befejezve Kapu Tibor kutatóűrhajós készen áll a küldetésre. Magyarország ebben a tudományos programban ismét bizonyítani tudja kitartását és elkötelezettségét. A magyar zászló sok évtized után újra a világűrbe emelkedik. Kövessék velünk együtt figyelemmel ezt az új történelmi magyar sikert” - mondta Ferencz Orsolya.
Az MTI szerint az Axiom Space és az Európai Űrügynökség (ESA) keddi online, angol nyelvű sajtótájékoztatóján azt is nyilvánosságra hozták, hogy az űrrakéta kilövése közép-európai idő szerint 19 óra 3 perckor várható a floridai Kennedy Űrközpontban. Az Axiom Misson 4 (ax-4) űrhajósait az Elon Musk SpaceX vállalata által gyártott Falcon 9 rakéta szállítja majd a Nemzetközi Űrállomásra. Kapu Tibor mellett a küldetés legénységébe tartozik még Peggy Whitson amerikai parancsnok, Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel küldetésspecialista, továbbá Shubanshu Shukla indiai pilóta.
A tájékoztatón Nagy Balázs, a HUNOR - Magyar Űrhajós Program kutatás-fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy Kapu Tibor körülbelül 25 magyar kísérletet fog elvégezni. A kísérleteket egyetemek, kutatóintézetek és magáncégek dolgozták ki. Elhangzott, hogy a küldetésen összesen 31 ország mintegy 60 tudományos kísérletét végzik majd el, ami egyben rekordot is jelent, mivel még sosem hajtottak végre ennyi vizsgálatot az Axiom Space missziói során a Nemzetközi Űrállomáson. Végeznek majd többek között kísérleteket az orvostudomány, a rákkutatás és a cukorbetegség területén, példaként említették, hogy egyes vizsgálatokkal kikövezhetik az utat az első 2-es típusú cukorbeteg űrhajós űrbe küldéséhez, a kutatás eredményei pedig hasznosak lehetnek a betegség kezelésében.
Sokáig nem volt egyértelmű, hogy a magyar űrhajós mikor indulhat útnak, egy ízben ugyanis már elhalasztották a küldetést, amelynek részeként ellátogathat az űrállomásra. A NASA azzal indokolta a halasztást, hogy a küldetés legénysége egyelőre a Multilateral Crew Operations Panel nevű testület hivatalos jóváhagyására vár. Ettől a bizottságtól ugyanis a hatályos szabályok értelmében minden űrhajósnak szüksége van egy engedélyre, mielőtt elutazna a Nemzetközi Űrállomásra.
Az Ax-4 küldetés parancsnoka a NASA nagy rutinnal rendelkező asztronautája, Peggy Whitson lesz. Pilótaként az indiai Shubhanshu Shukla vesz részt majd a műveletben, a lengyel Sławosz Uznański és a magyar Kapu Tibor kutatóűrhajósok társaságában.