Nyomozást indított a rendőrség Ruszin-Szendi Romulusz villaügyében – írja a Magyar Nemzet.
Az Index írta meg februárban, hogy a Tisza Párt szakértőjeként felbukkanó volt vezérkari főnök Ruszin-Szendi közel egymilliárd forintért „építtetett magának” egy szolgálati villát Dunakeszin, kizárólag állami forrásból. A portál információi alapján Ruszin-Szendi távozásának hátterében nemcsak szakmai nézeteltérések, hanem az általa építtetett ingatlan is állt.
Magyar Péter: Gondolom, van az a pénz, amiért nem ciki, hogy folyamatosan kiröhögnek benneteketA kormánylap keddi cikkéből az derül ki, hogy a hatóságokat folyamatosan beadványokkal bombázó Tényi István fideszes magánszemély, továbbá a Mi Hazánk Mozgalom tett feljelentést az ügyben hetekkel ezelőtt. Nemrég pedig a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást rendelt el hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt.
Magyar Péter az üggyel kapcsolatban közölte: az Indexet nem zavarja, hogy a korábbi vezetők piaci ár alatt vásárolhatták meg a nekik épített ingatlanokat, miközben Ruszin-Szendi esetében ez fel sem merült, hiszen az ingatlan nem az övé. „Az Index mára a legszánalmasabb rogáni propagandalap lett” – tette hozzá akkor.
Az Átlátszó később arról írt, hogy a ház soha nem volt Ruszin-Szendi Romuluszé, azt korábban magánszemélyek, majd a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) birtokolta. Az oknyomozó portál által lekért tulajdoni lap szerint a jogszabályok alapján levezethető, hogy bárki is igényelte az ingatlant, a végső döntést pedig vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára, vagy a HM közigazgatási államtitkára, vagy pedig a HM EI Zrt. igazgatósága hozhatta meg.
Magyarán Ruszin-Szendi szolgálati villáját államtitkári szinten kellett jóváhagyni. Február végén Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.
Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villája ügyében kezdeményezett vizsgálatot a honvédelmi miniszter