Csányi Sándor kezdeményezésére az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának döntése értelmében különválasztják az OTP elnöki és vezérigazgatói feladatkörét. Harminchárom év elnök-vezérigazgatói szerep után Csányi Sándor a bank igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját, míg a vezérigazgatói feladatokat Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank igazgatóságának tagja veszi át – derül ki az OTP lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.
A tájékoztatás szerint a bank digitális vezetői pozícióját májustól Sebők András fogja betölteni, aki eddig a McKinsey&Company tanácsadó cég partnere volt.
Csányi Sándor pénteken a vállalat rendes éves közgyűlésén tájékoztatta a bank részvényeseit, hogy kezdeményezésére május 1-jei hatállyal az igazgatóság szétválasztotta az OTP Bank Nyrt. elnöki és vezérigazgatói feladatköreit.
Csányi Sándor az igazgatóság elnökeként a továbbiakban is ellátja az OTP Csoport stratégiai vezetési feladatait, beleértve a növekedési és fejlesztési irányvonalak meghatározását, a menedzsment tagjainak, valamint a leánybankok vezetőinek kinevezési és felmentési döntéseit is. A vezérigazgatói feladatkört a Magyar Nemzeti Bank szükséges engedélyeinek birtokában Csányi Péter május 1-től veszi át.
Csányi Péter az OTP Bank közgyűlésén nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy átveheti az OTP Bank vezérigazgatói feladatait. „Ezzel egy már kipróbált és bevált működés emelkedik magasabb intézményi szintre, hiszen 2023 óta az OTP Bank Executive Steering Committee-jének (operatív vezetői bizottság) elnökeként én felelek az operatív működést érintő döntések jelentős részének koordinációjáért. Arra számítok, hogy vezérigazgatóként hozzá tudok járulni a hatékony működéshez szükséges még gyorsabb és még jobb minőségű döntéshozatalhoz, hiszen mostantól jobban eloszlik a stratégiai és az operatív irányításra szánt vezetői figyelem” – fogalmazott.
Csányi Sándor a bank részvényeseinek tett bejelentésekor hangsúlyozta, hogy a következő években is az OTP aktív stratégia vezetője lesz az igazgatóság elnökeként. „Nagy lehetőséget látok a további akvizíciós növekedésben, valamint a hatékonyságunk javítását célzó digitális- és hagyományos fejlesztésekben, és ezek irányairól változatlanul a bank Igazgatósága fog dönteni. Az elmúlt kilenc évben Csányi Péter irányítása mellett az OTP Bank megerősítette digitális vezető szerepét, és az elmúlt másfél évben a bank operatív vezetői bizottságának elnökeként igazolta, hogy turbulens környezetben is biztonságosan képes irányítani az OTP Csoport működését” – tette hozzá.

Az OTP Bank Nyrt. közgyűlésén részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, aki köszöntőbeszédében méltatta a vezérigazgatói szerepről leköszönő Csányi Sándor eddigi eredményeit, majd elsőként gratulált Csányi Péternek vezérigazgatói kinevezéséhez.
Csányi Sándor szerint nincs még egy ország, ahol ennyire beavatkozna a kormány a bankok dolgába