Bajnokságot nyert az MTK-val és az FTC-vel. Ám Garami József Pécsett vált ikonikus sportemberré, az, ahogy tinikből kinevelt egy kupagyőztes, bajnokesélyes csapatot, örök példa lehet. Elegáns volt. Öltönyben, gyakran nyakkendőben ült a kispadon. És minden megszólalása is elegáns volt. Nemcsak nyelvtanilag, lelkileg is. Tudta, hogyan kell megszólítani játékosait.
Maradandót alkothatott volna játékosként is, 17 és fél évesen bemutatkozott az NB I-es pécsi Dózsában. Tagja volt az ifjúsági válogatottnak az Európa-bajokságon, Göröcs, Kuharszky és Nagy István társaként. De sérülékenysége miatt kevés mérkőzés jutott neki az elitben, és 24 évesen alsóbb osztályban folytatta. Közben magyar-orosz-testnevelés szakos tanári diplomát szerzett, s pedagógiai készségét remekül hasznosította, amikor edzőként a fiatalokkal foglalkozott. 1985-ben ő lett a kiesésre álló Pécsi MFC vezetőedzője, és bent tartotta a csapatot. A következő évben ezüstérmes lett a PMFC-vel, majd nyert még egy bronzot és 1990-ben Magyar Kupát. A KEK-ben egyből megkapták a később a kupát elhódító Manchester Unitedet, akit kemény harcra késztettek.
A mindmáig legeredményesebb pécsi csapat azokra a játékosokra épült, akik az ő keze alatt formálódtak tinédzserként, s akikkel a toronymagas esélyes FTC-vel szemben 1985-ben megnyerték az ifjúsági bajnokságot. Tanítványai, Róth Antal, Mészáros Ferenc, Bérczy Balázs, Csoboth Róbert, Czérna Sándor, Lovász Ferenc, Márton Gábor, Megyeri Károly, Tomka János, Turi Zsolt mindig úgy beszéltek róla, hogy tőle kapták meg a legfontosabb alapokat. Róth Antalt, a PMFC majd a Feyernoord 29-szeres válogatott középhátvédje így fogalmazott: – Tévedhetetlen szeme volt a tehetségek korai kiválasztásában. Elvárta, hogy minden játékos kombinatív legyen, ezért néha nagyon sokat gyakoroltuk a támadásépítést. Szót értett a játékosokkal, kiváló volt a konfliktuskezelése, de nem kötött soha elvtelen alkut.
Turi Zsolt, a PMFC sikereiben meghatározó szerepet játszó középpályás szerint Garami József a játékosnevelésben itthon a legjobb volt: – A kilencvenes években rá kellett volna bízni a hazai utánpótlásképzés irányítását. Ha megtették volna, nem itt tartanánk – mondta.
Amikor két évvel ezelőtt nála jártam, és elismételtem „Rocsó” és a többiek dicsérő szavait, apró mosoly villant az arcán. Akkor már a gerince miatt ágyhoz és székhez kötött betegként élt, s nagy öröm volt számára, ha a volt pécsi játékosai meglátogatták őt. Neki az a csapat volt „a csapat”. Pedig később megmentette a kieséstől az Újpestet, majd ezüstöt és bronzot nyert a lilákkal, aztán kétszer is bajnokságot és kupát nyert az MTK-val. Az FTC-nél is kupa és bajnoki győzelemben volt része, igaz a zöld-fehérek nem vele fejezték be a bajnokságot, amikor aranyat nyertek. Faggattam erről is, hogy miképp élte meg leváltását, s ő így válaszolt: – Azzal küldtek el, hogy egy igazi fradistát akarnak a kispadra. Ezt el kellett fogadnom, ha a klubvezetés így látta.
Arcán nyoma sem volt sértettségnek, ahogy akkor sem, amikor a szövetségi kapitányi múltjáról kérdeztem. 1987-ben négy meccsen ő vezette a válogatottat, aztán mégsem őt nevezték ki. – Több jelölt is volt. Én is az voltam. Valami miatt jobban bíztak másban – összegzett egykedvűen.
Garami József mindig ilyen érzelemmentesnek tűnt, a stadionban mindenki kiabált, csak ő nem. A pályán a bírókat sem szidta. Ám, ha illetéktelenek nem hallották, dühödten átkozta a játékvezetőket, amikor úgy érezte, a csapat kárára ítéltek. Nyilvánosan viszont nem okolta őket, tartotta magát ahhoz, hogy neki a játékosaival van dolga, nem a bírókkal. A meccseken a játékosaival sem kiabált. – Előtte megbeszéltünk mindent – magyarázta nekem nyugodt viselkedését –, ha valamit mégsem értettek meg, az az én hibám.
Utolsó találkozásunkkor megemlítette, hogy jó lett volna kipróbálni magát edzőként külföldön. Hívták, de nem ment. Nagyon szeretett Pécsett élni, a haverokkal, a két gyermekével és a feleségével. A párja is pedagógus volt, az egyetemen ismerték meg egymást. Akkor öt éve veszítette el a feleségét. – Nagyon szép házasság volt a miénk – suttogta megrendülten. – Elmondhatatlanul hiányzik.
Immár együtt vannak újra.
