állami támogatás;Nógrád vármegye;Zabar;Magyar Falu Program;

Zabar, Malompuszta utca

5,7 millió forintos állami támogatással portalanították a földutat egy kis nógrádi faluban

A hidegrekordjairól ismert Zabar hungarikumnak számító beruházást álmodott meg a község népességmegtartó erejének érdekében.

A Nógrád vármegyei Zabar az elmúlt években legfeljebb a hidegrekordjai miatt volt híres, azonban a Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő választókörzetében található, nagyjából 400 lelkes falu most valami egészen más miatt kerülhet fel a térképre. A 444.hu cikke szerint 

a Magyar Falu Program – Széchenyi 2020 – Széchenyi Terv Plusz program részeként egy tavaly elnyert állami támogatással, 5 763 656 forintból portalanítottak egy külterületi földutat. 

Az indoklás szerint a település északi szélén fekvő külterületi Malompusztára vezető földút portalanítása azért volt elengedhetetlen, mert „száraz időben is nehéz volt a közlekedés rajta, esős, sáros időben pedig szinte lehetetlen volt”. De nem csak emiatt volt szükség a földút portalanítására, a projekt leírása szerint ugyanis a tanya egyik részére fiatal házaspár költözött és szeretnének a településen maradni, így a falu népességmegtartó erejéhez elengedhetetlenül szükséges volt ezen útszakasz portalanítása.

Külföldön él, de képben van a magyar belpolitikával. Szerinte Magyarország a második Monte-Carlo lehetett volna, ha nem lopnak el annyi pénzt.