Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a DK próbapereket indít a hatalmukkal visszaélő nagyvállalatok ellen. Mint fogalmazott: „tanítsuk meg az érzéketlen, önző nagyvállalatokat, a bankokat, a biztosítókat, a víz-, vagy áramszolgáltatókat, hogy nem lehet következmények nélkül packázni az emberekkel.
Majdnem mindenkinek van közvetlen tudása, tapasztalata, vagy hallott arról, hogy milyen módon babrálnak ki az emberekkel, hogy valamit ígérnek, de nem teljesítik és a végén kiderül, hogy nem is volt igazuk. Tanítsuk meg őket közösen, hogyan kell velünk, emberekkel bánni.”
Gyurcsány Ferenc videóüzenetében azt kérte, hogy akit ilyenfajta sérelem ért, és egy nagyvállalat visszaélt a jogaival, írja meg az [email protected] címre, és az ügyvédek szerény díjazás ellenében – amit a DK kifizet – vállalják, hogy képviselik a károsultakat. „Mert baloldalinak lenni annyit jelent, hogy nem engedjük meg, hogy a nagyok kibabráljanak velünk. Próbaperek sokaságát indítjuk el, hogy megtanítsuk kesztyűbe dudálni azokat, akik visszaéltek a hatalmukkal” – zárta szavait a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc a nemrégiben megtartott évértékelő beszédében üzent hadat a bankszektornak. Akkor úgy fogalmazott, hogy „szét kell rúgni a teljes banki követeléskezelés rendszerét”, mert az „családok ezreit üldözi nyomorúságba”, majd név szerint emlegette Csányi Sándor OTP-vezért és a Mészáros Lőrinc-féle MBH Bankot.
Gyurcsány Ferenc: Olyan rettenet vár ránk, amellyel nem találkoztunk az elmúlt 70 évben