fotókiállítás;múzeumok;

Fortepan, Budapest, 2017

Hagyatékunk üvegképeken

Pénteken nyílik lapunk fotós-képszerkesztő munkatársa, Gálos László Hagyaték című kiállítása a Szkéné Színház előterében.

A tárlatot este hétkor Jász Borbála filozófus, művészettörténész, a kiállítást szervező PH21 Galéria igazgatóhelyettese nyitja meg.

Gálos Lászlót a szubjektum és az „objektív” valóság viszonya foglalkoztatja. Az érzékelés és a megismerés határait feszegetve 2015 óta szinte kizárólag nedves kollódiummal készíti fotográfiáit. Azóta tizenöt egyéni kiállítás mellett több mint száz csoportos kiállításon, illetve fesztiválon mutatta be fotóit, performanszait és videómunkáit négy kontinens tizenhat országában.

Kubinyi Ferenc Múzeum, Szécsény, 2019

Gálos szerint  minden gyűjtemény egy kísérlet az örökkévalóság megragadására. Reménytelen, de soha fel nem adható küzdelem közös hagyatékunk, az emberi civilizáció fejlődésének feldolgozására. Avagy hiábavaló erőfeszítés az idő múlásába kódolt felejtés, a minden létezőt magáénak tudó enyészet megállítására. Hiábavaló, hiszen maradjanak meg akár évezredekig a tárgyak, melyek hordozzák szellemiségünk lenyomatát, az emberi mércével mért eónok észrevétlen pillanatok csupán az világmindenség időtlenségében.

Az ambrotípia, vagyis üveglemezre fényérzékeny vegyszerekkel rögzített fénykép éppen olyan, mint a tudatunk: egy leheletfinom, de felfoghatatlan mélységű réteg egy törékeny anyagdarabka felszínén. Mégis, ha gondosan őrizzük, örök életű – legalábbis emberi mércével.

A könyv-, irat- és műgyűjtemények fényképezése nedves kollódiumos eljárással pont olyan sziszifuszi, de éppen olyan szép és fontos feladat, mint maguknak a gyűjteményeknek a felépítése és őrzése. A hagyatékunk megóvásának szentelt helyeken létrehozott egyedi és megismételhetetlen képek nem csak a teret, a tárgyakat, de az azokat megalkotó emberi szellemet is megörökítik, ezáltal emelve műalkotássá azokat az ismeretlen, mégis felbecsülhetetlenül fontos kulturális gócpontokat, melyeket általában egyszerűen csak úgy emlegetünk: raktár.

Holokauszt Emlékközpont, Budapest, 2016

A kiállítás április 20-ig tekinthető meg a Szkéné Színház előadásnapjain 18-21 óra közt a Műegyetem K épületének 2. emeletén (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.)

A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Jó vagy rossz? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Szalai Erzsébet legújabb kötetében. A szociológus nem túl optimista, de reménytelennek sem látja a helyzetet.