A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy megyei Szövetsége azzal a javaslattal fordult levélben Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a kormány indítson programot, amelyben szén-monoxid-mérővel és füstjelzőkészülékkel látná el az arra rászoruló, egyedül élő időseket.
– A nyugdíjasaink körében általános a vélemény, hogy a Gondosóra- program nagyon jó döntés volt – jelentette ki a Népszavának Stikel János, a szövetség elnöke. – A készülék sokak, főként az egyedülállók számára nyújt nagyobb biztonságot, nagy segítség a bajban a váratlan események esetén, s már eddig is nem egyszer életet mentett a készülék jelzése.
A szervezet elnöke szerint a sajtóban a fűtési szezonban folyamatosan jelennek meg a nem ritkán tragédiákról, halálesetekről, jelentős anyagi veszteségekről beszámoló hírek füst- és CO-mérgezésről. Az ilyen baleseteket a legkönnyebb megfelelő mérőműszerekkel, jelzőberendezésekkel kivédeni, ám a nyugdíjasok jelentős része egyszerűen nem tudja megfizetni őket.
– A nyugdíjasok közül sokan fűtenek gázzal, s használnak egyéb gázkészülékeket – magyarázta Stikel János –, számukra a szénmonoxidmérő jelzése életet menthet. A hagyományosan, azaz fával vagy szénnel tüzelőknek pedig a füstjelző adhatna nagyobb biztonságot. Viszont az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek esélyük sincs, hogy ilyen készülékeket megvásároljanak, éppen ezért arra kérjük a kormányt, hogy azoknak a szépkorúaknak, akinek a nyugdíja nem éri el a mindenkori országos átlagot, ingyenesen biztosítsák a mérő- vagy jelzőberendezést. Számításaink szerint egy ilyen program nem kerülne többe 500 millió forintnál, s ezzel százezrek életét lehetne biztonságosabbá és nyugodtabbá tenni.
Megkerestük a Miniszterelnökséget, a Miniszterelnöki Kabinetirodát, Orbán Viktort és kommunikációs vezetőjét, mi a véleményük az ötletről tervezik-e, hogy tárgyalnak a kérésről, s tényleg ennyiből megvalósítható-e a program, de kérdéseinkre nem kaptunk választ.
Hasznos, de nekik is megéri
Lapunk többször is foglalkozott a Gondosórákkal. A kormány sokszori megkeresésünk ellenére nem válaszolt kérdéseinkre, de tavaly év végén voltak arra utaló jelek, hogy nem megy zökkenők nélkül a készülékek kiszállítása. Az biztos, hogy a rendszer kétségkívül nagy segítség az időseknek, de nem csak ők profitálnak a 104 milliárd forintos programból. Magát az informatikai hátteret ugyanis a kormányközeli 4iG Zrt. dolgozta ki. Az Orbán-kormány tavaly tavasszal indította el a Gondosóra programot. A jelentkező és regisztráló, 65 évesnél idősebb emberek ingyen kapnak egy nyakban vagy karon hordható készüléket, amely lehetővé teszi, hogy – rosszullét, baleset esetén – egyetlen gomb megnyomásával kapcsolatba kerüljenek az éjjel-nappal működő diszpécserszolgálat munkatársával, akitől segítséget kérhetnek.