eladás;befektetők;Egyesült Arab Emírségek;Rákosrendező;mini-Dubaj;

Korábbi felvétel

- Vitézy Dávid: Rákosrendező eladásával az Orbán-kormány felpörgette Budapest végkiárusítását

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Egyesült Arab Emírségek uralkodója által kijelölt befektető azt épít ide, amit akar, nincs semmi megkötés. Mint fogalmazott, ezek után a pályaudvarokat és környezetüket veri dobra féktelenül a magyar állam.

„Megtörtént, amitől tartottunk: a magyar állam Rákosrendező teljes területét átadta az Egyesült Arab Emírségek uralkodója által kijelölt befektetőnek+” – írja felháborodott Facebook-posztjában Vitézy Dávid azután, hogy lapunk is megírta, aláírták a szerződést, az arab befektetőké lett a budapesti mini-Dubaj területe, és a program hivatalos neve Grand Budapest lett. A Karácsony Gergely főpolgármestertől a tavaly júniusi választáson hajszállal lemaradt politikus, aki azóta az általa alapított Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjeként javaslataival aktívan befolyásolja a várospolitikát, kifakadt az eladás miatt, s mint fogalmazott, így kerül bármiféle közérdekű előírás és városfejlesztési garancia nélkül magánkézbe a főváros fejlesztésének aranytartaléka.

„Budapest végkiárusítását felpörgette a kormány: Rákosrendező eladva, következnek a pályaudvarok és a fejlesztési területeik. Verseny nincs, a vételár nem ismert, kármentesítés és takarítás Lázár János sokszori ígérete ellenére végül eddig nem volt. De ami ennél is nagyobb baj: a beruházó azt épít a területre, amit akar, hisz a parlament által elfogadott törvény egyből nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá is nyilvánította a területet” – vázolta a helyzet súlyosságát a fővárosi képviselő.

Szerinte a sokat emlgetetett szuverenitás eredményeképpen gyakorlatilag egy fél kerület mostantól egy másik ország irányítása és felügyelete alatt áll Budapesten. – Volt rá ígéret, hogy se nemzetközi megállapodás, végképp értékesítés nem lesz, amíg a tervek nem ismertek és az önkormányzatokkal a szükséges egyeztetések nem történtek meg. Természetesen Lázár János ebben sem mondott igazat – tette végül hozzá Vitézy Dávid

Ezután is minden erőnkkel küzdeni fogunk a jövőt felélő, a hazát, az otthonunkat kiárusító politikával szemben – üzente a főpolgármester.