A dél-koreai ideiglenes államfő elrendelte az ország teljes légi közlekedési rendszerének a sürgősségi biztonsági vizsgálatát – írja a BBC.
Mint arról lapunk is beszámolt, vasárnap Dél-Korea eddigi legsúlyosabb légi katasztrófája következett be: Muan nemzetközi repülőterén leszállás közben letért a kifutópályáról, majd a kerítésfalnak ütközött a Jeju Air egyik Thaiföldről érkező járata. A tragédiában 179 ember vesztette életét, mindössze ketten élték túl a balesetet. Hétfőn, nem sokkal a felszállást követően azonosítatlan futómű-probléma miatt visszafordult a Kimphói nemzetközi repülőtérre a Jeju Air egy másik, ugyancsak Boeing 737-800 típusú járata.
Csve Szangmok ideiglenes államfő a tragédiával kapcsolatos nyomozásban résztvevőktől azt kérte, a vizsgálat eredményeiről haladéktalanul értesítsék a gyászoló családokat. A Boeing közölte, kapcsolatban áll a Jeju Air légitársasággal, és „készen áll arra, hogy támogassa”. A közlekedési tárca már korábban bejelentette, hogy az összes Boeing 737-800 típusú, dél-koreai üzemeltetésű gépet át fogják vizsgálni, jelenleg 101 ilyen van az országban.
179 ember meghalt, amikor landolás közben kicsúszott a futópályáról és betonfalnak ütközött egy dél-koreai repülőgépA gép futóműve landoláskor nem nyílt ki, hason csúszott ki a futópályáról, egy betonfalnak ütközött és kigyulladt. A dél-koreai közlekedési minisztérium illetékesei közölték, a kommunikációs adatok korai értékelése arra utal, hogy a repülőtéri irányítótorony madárrajjal való lehetséges ütközésre figyelmeztette a repülőgépet nem sokkal a leszállás megkezdése előtt. A leszállási engedélyt nem az eredetileg kijelölt területre adták meg a kifutópályán, a pilóta vészjelzést adott le nem sokkal azelőtt, hogy átsiklott volna az ütközőzónán és nekiütközött volna a betonfalnak. Szemtanúk a balesetet megelőző hajtóműtűzről és több detonációról számoltak be. Szakértők többek közt arra hívták fel a figyelmet, a kifutópálya végén nem kellett volna semmilyen „szilárd akadálynak” lennie.
A The Guardian azt írja, a 179 halálos áldozatból 141 személyt sikerült azonosítani DNS-elemzés vagy ujjlenyomat segítségével. A hatóságok korábbi közlése alapján a gép fedélzetén két thaiföldi állampolgár tartózkodott, mindketten meghaltak. A balesetet a személyzet két tagja, egy férfi és egy nő élte túl, őket kórházban ápolják.
Dél-Koreában hétnapos nemzeti gyász kezdődött, és a dél-koreai ideiglenes államfő a légikatasztrófa helyszínére repült, hogy megemlékezzen az áldozatokról. A tragédia miatt országszerte emlékhelyeket állítottak fel.
Megtalálták a feketedobozt, úgy tűnik, madárrajjal ütközött a tragikus balesetet szenvedő dél-koreai repülőgép