Legalább 100 észak-koreai katona vesztette életét az ukrajnai harcokban, amióta a hónap elején az oroszok oldalán bevetették őket, írja a BBC.
Egy dél-koreai képviselő az ország hírszerző szolgálatának parlamenti tájékoztatója után besélt újságíróknak az északiak veszteségeiről. Azt állította, hogy az elesettek között magas rangú tisztviselők is vannak, ami azzal magyarázható, hogy nincsen tapasztalatuk az ukrán hadszíntéren és a drónhadviselést sem ismerik. Hozzátette, az észak-koreai sebesültek száma ezer körül lehet, és további csapatok bevetését is előkészíthetik.
Mint megírtuk, a napokban az Egyesült Államok és az ukrán hírszerzés is arról számolt be, hogy az észak-koreai katonák az orosz erők oldalán részt vettek a kurszki harcokban, és veszteségeket is szenvedtek. Ezek voltak az első erről szóló jelentések, ám utóbbi még arról szólt, hogy 30 észak-koreai katona halt meg vagy sebesült meg a hétvégi harcokban.
Észak-koreai katonák haltak meg az ukrajnai harcokbanVolodimir Zelenszkij szombaton arról számolt be, hogy előzetes adatok szerint az oroszok az Ukrajna elleni támadásaik során egyre jelentősebb számban vetik be az észak-koreai katonákat. Az ukrán elnök szerint a Kim Dzsongun rezsimje által küldött harcosok már betagozódtak az orosz egységekbe, s a múlt héten már megkezdték bevetésüket az oroszországi Kurszk régióban, ahová augusztus 6-án nyomultak be ukrán csapatok.
Bár egyelőre csak a Kurszki területen végzett műveletekben használják őket, Zelenszkij azt állította, hogy az ukrán front más területein is számolni kell az érkezésükkel. Kijev becslései szerint 11 ezer észak-koreai katona érkezett Oroszországba. Moszkva eddig nem erősítette meg, de nem is cáfolta észak-koreai csapatok jelenlétét.
Az Egyesült Államok szankciókkal próbálja akadályozni Észak-Korea Oroszországnak nyújtott támogatását