„Ha jól értem, kaptunk egy magyarázatot arra, hogy a többi közvélemény-kutatónál látott eredményekhez képest (ahol a Tisza vezet vagy fej fej melletti az eredmény) a Nézőpontnál miért jelentős a Fidesz előnye” - írta egy hétfő délelőtti bejegyzésében Török Gábor politikai elemző.
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, az Orbán-kormányhoz közeli kutatócég legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján most vasárnap a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza 37 százalékát szerezné meg. A mandátumbecslés szerint a Fidesz 74 egyéni választókerületben győzne, és összesen 121 képviselői helyet szerezne, amely az összes mandátum 61 százalékát jelenti.
Árad a Tisza a Nézőpontnál is, de azért így is simán nyerne a FideszTörök Gábor a posztban kísérletet tett a Nézőpont Intézet azon mondatának megfejtésére is, mit takarhat hogy az aktív szavazók bázisán vizsgálják a bevallott, valamint „a bizonytalanok és rejtőzködők körében a statisztikai módszerekkel beazonosított pártpreferenciát”.
Olvasatában ez azt jelenti, hogy az intézet itt nem részletezett statisztikai módszerekkel megmondja, „kitalálja” , hogy kire szavaznának azok, akik a pártpreferenciájukat firtató kérdésre azt válaszolják, hogy még nem tudják vagy nem akarják megmondani.
Könnyen lehet tehát, hogy a „bevallott” pártpreferenciák alapján náluk is lényegesen rosszabbul áll a Fidesz, de a Nézőpont más kérdésekre adott válaszok vagy egyéb módszerek alapján úgy véli, hogy a Fidesznek komoly tartaléka van a bizonytalanok és a rejtőzködők között, és ezeket hozzá is számítja a Fidesz végül publikált eredményéhez - zárta sorait Török Gábor.