A kormány döntése értelmében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) december 14-én szombaton utalványozta a patikák felé az elmaradt és az esedékes kifizetéseket – jelentette ki szombat délutáni közleményében az alapkezelő. Hozzátették, az utalások Magyar Államkincstár utalási rendje szerint megtörténnek. Ez a NEAK korábbi közleménye alapján azt jelentheti, hogy a decemberben elmaradt két utalást pótolják, és az összeg legkésőbb a jövő hétig megérkezik a gyógyszertárakhoz.
Lapunk pénteken számolt be arról, hogy az Orbán-kormány, késve, de az állam fizet a patikáknak, és információnk szerint 50 milliárd forinttal egészítette ki a gyógyszerkasszát a kabinet. Mindez azután történt, hogy korábban megírtuk: a NEAK felfüggesztette a tb-támogatott gyógyszerek utáni, egyébként hetente szokásos kifizetést. Így a patikák hetek óta kényszerűen hitelezik ezt az összeget az államnak. Miután nem tudtak időre fizetni a nagykereskedőknek, azok ugyan kitolták a fizetési határidőket, de a késedelem kamatát nem engedték el.
Utal a NEAK a patikáknak, a késedelmi kamat összegét ráér utána kiszámolniAz egészségbiztosító pénteken azt is jelezte, hogy késedelmi kamatot is fizet a gyógyszertáraknak. Továbbá azt, hogy a finanszírozás rendeződéséről tájékoztatták a Magyar Gyógyszerészi Kamarát, az érdeklődő gyógyszertárakat, valamint a legnagyobb kereskedőket, akik a finanszírozónak is megerősítették, hogy az ellátás folyamatos, így minden beteg továbbra is hozzájut a kezelőorvosa által felírt gyógyszerekhez.
Mentőövet dobott az Orbán-kormány, késve, de az állam fizet a patikáknakGyógyszereken spórol az Orbán-kormány, veszélybe kerülhet az országos ellátási rendszer is