feljelentés;jutalmak;I. kerület;Böröcz László;Budavári Önkormányzat;V. Naszályi Márta;

- V. Naszályi Márta: Nem fizettünk jutalmakat, nem jogtalanul és nem 71 millió forintot

Az I. kerület volt ellenzéki polgármestere szerint hamis az az ügy, ami miatt utódja, a fideszes Böröcz László, aki feljelentést is tett. Azt állítja, az előző ciklus végén a kormánypárti többség által megszavazott létszámleépíteskre jogszerűen fizettek ki pénzeket.

Nem igaz, hogy 71 millió forint összegben került jutalom kifizetésre, az sem, hogy hamis, vagy hamisított teljesítményértékelések lettek volna felhasználva a jutalmak kifizetéséhez – szögezte le Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület korábbi polgármestere a Népszavához pénteken eljuttatott reagálásában egy kedden megjelent lapszemlénkre. Ahogy arról a 24.hu nyomán lapunk is beszámolt, Böröcz László jelenlegi fideszes polgármester feljelentést tett az I. kerület előző vezetése idején történt kifizetések, mint fogalmazott, jutalmak miatt, és pont 71 millió forintot tart jogtalannak.

Ugyan a dokumentumokban ismeretlen tettes szerepel, de az október 1-jén hivatalba lépett kormánypárti politikus megnevezte elődjét és a volt jegyzőt is. – Egyrészről nem jutalmakat fizetett ki a Polgármesteri Hivatal, másrészt pedig semmilyen kifizetéshez nem kellett teljesítményértékelést készíteni, illetve felhasználni. A jogviszony megszűnésekor, ahhoz kapcsolódóan írja elő a Kttv. (a köszolgálati tisztviselőkről szóló törvény) az értékelés elkészítését, és azért készültek el az értékelések. A jogviszonyok megszűnéséhez kapcsolódó kifizetéseknek minden esetben megvolt és megvan a jogalapja, az a munkajogi okiratokban nevesítésre került, azt munkaügyi bíróságon nem támadták meg, az érvényes, tehát nem igaz, hogy jogalap nélküliek lettek volna a kifizetések – szögezte le a volt ellenzéki polgármester.

Váradiné Naszályi Márta a Böröcz László polgármester sajtótájékozatóján elhangzottakkal kapcsolatban kiemelte: „Nem igaz az a tényállítás sem, hogy nem volt fedezet a megállapított összegek kifizetésére. A Polgármesteri Hivatal munkabér előirányzatán a szükséges összeg rendelkezésre állt, a kifizetésekhez szükséges pénzügyi ellenjegyzés és az utalványozás megtörtént. Az utalás engedélyezését a Jogi Csoport vezetője, az aljegyző írta alá. Nem igaz az a tényállítás sem, hogy a munkaviszony megszüntetésekhez kapcsolódó kifizetések összege 71 millió forint, hanem jóval kevesebb, és az sem, hogy ezek teljes egészében az előző önkormányzati vezetés ideje alatt lettek volna kifizetve.”

– Nem igaz az az állítás sem, hogy az érintett köztisztviselők csupán másfél év munkaviszony után kaptak volna nagy összegű juttatást. A köztisztviselők közszolgálati jogviszonyban töltött évei ugyanis összeadódnak, így annak megszűnésekor nem a legutolsó munkáltató, hanem az összes jogviszony ideje alapján kell számolni – fogalmazott végül az I. kerület volt vezetője. Szerinte a hivatali köztisztviselők eltávolításáról, 14 munkatárs leépítéséről a képviselő-testület korábbi fideszes többsége döntött a költségvetési rendeletről, egyben az arra vonatkozó keretről is, „így hát természetesen semmiféle bűncselekmény nem történt a távozó köztisztviselők ügyében”.

Ovádi Péter kormánybiztos a Büntető törvénykönyv további szigorítását helyezte kilátásba, míg a hatóságok büntetőeljárást indítottak.