oktatás;pedagógus;szexuális zaklatás;

- Diákja fogdosásáért kirúgták, néhány hónap múlva már az Óbudai Gimnáziumban folytatta a zaklatást

Noha elvben speciális erkölcsi bizonyítvány kell a tanári hivatás gyakorlásához, az új munkahelyen semmit nem tudtak a pedagógus előéletéről.

„Tavaly december körül lehetett, amikor először beszéltem vele. Instagramon bekövetett és Facebookon is ismerősök voltunk, elkezdett reagálni az Instagram-sztorijaimra” – kezdte mesélni történetét a budapesti Óbudai Gimnázium egyik tanulója, egy 14 éves lány a Telexnek.

A beszámoló szerint az Anna álnéven bemutatott lány és a tanár kapcsolata idén áprilisban kezdett a normálistól eltérő fordulatot venni. A lány kirakott egy videót az Instagramra, mire a tanár megírta neki, hogy jól néz ki és éjszakába menően chatelni kezdtek. „Próbált magán témák felé menni a beszélgetésben és csomószor utalt arra, hogy majd történni fognak köztünk dolgok.” Eleinte a lány törődésnek fogta fel a dolgot, ha például valaki csúnyát írt neki a közösségi médiában megvédte őt, vígasztalta is. „Tényleg törődött velem, nem úgy, ahogy egy tanártól ez megszokott. Mindig megkérdezte dolgozatok előtt négyszemközt, hogy érthető-e az anyag, menni fog-e. Feltűnően közel állt hozzám mindig” - mesélte.

Aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy pontosan mit is szeretne. Volt, hogy óra közben írt neki, hogy milyen jól néz ki, megdicsérte a nadrágját, hogy milyen jól néz ki hátulról. „Beszéltünk intimebb témákról és arra is utalt csomószor, hogy szexet akar. A végén már az utolsó beszélgetésünkkor úgy köszöntünk el, hogy megszervezi az »egyéni korrepetálás« részleteit es időpontját.” Ennél a pontnál többször is közölte vele, hogy ne beszéljen erről senkinek, köztük kell maradjon, ami történik.

A lap megkereste az ügyben az Óbudai Gimnázium vezetését, ahonnan választ nem kaptak, az iskolát fenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetőjétől, Tamási Ilonától viszont igen. Mint írta, 2024 májusában egy szülő panaszt tett a pedagógus ellen, amit követően az igazgató azonnal belső vizsgálatot indított és értesítette a tankerületet. Ott szintén vizsgálatot indítottak és az érintett pedagógus foglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal, 2024. június közepén megszüntették. 

Az igazgató a rendőrségi feljelentést is megtette, s kiderült, hogy a tanár nem ismeretlen a hatóságok előtt, előzőleg ugyanis egy másik iskolából szintén azért rúgták ki, mert zaklatott egy diáklányt.

„Az érintett pedagógus kifogásolható előéletéről, a felvételekor semmilyen tudomással nem rendelkeztünk. A jogviszonya létesítésekor az erkölcsi bizonyítványa nem tartalmazott büntetett előéletre vagy folyamatban lévő büntetőeljárásra vonatkozóan semmilyen bejegyzést. Végzettsége és szakképzettsége megfelelt a felvételi követelményeknek” – írta erről a lapnak a tankerület vezetője.

Pedig az előző ügyéből is hír lett. A Telex szerint ugyanarról a tanárról van szó, aki a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnáziumban zaklatott egy szintén 14 éves diáklányt. Már 2022-ben érkezett rá panasz azzal, hogy megcsókolta és többször is fogdosta, ám hiába jelezték mindezt a szülők és két másik tanár is, ugyanúgy taníthatott tovább az illető, s csak 2023-ban bocsátották el, miután az év márciusában a fenntartó tudomást szerzett a történtekről. A rendőrség akkor szeméremsértés miatt nyomozást indított.

Vagyis miközben a Ward Mária Gimnázium fenntartója 2023 márciusában szerzett tudomást az iskolájukban folyó zaklatásról, néhány hónappal később, ugyanezen év szeptemberétől a tanár már el is kezdhetett dolgozni egy másik intézményben úgy, hogy semmit sem tudtak az előéletéről. Ebben az sem volt akadály, hogy rendőrségi nyomozás zajlott ellene, noha jelenleg a pedagógusoknak elviekben speciális erkölcsi bizonyítványra van szükségük hivatásuk gyakorlásához.

A BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságon korábban szeméremsértés vétség gyanúja miatt indult, majd kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytatott eljárást a BRFK 2024. június 20-án vádemelési javaslattal befejezte, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére adta át - tájékoztatta a lapot a hatóság. Ugyanakkor azt is közölték, hogy „az óbudai esettel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságra bejelentés érkezett, amely vonatkozásában a rendőrség 2024. június 18-án a Be. 381. § (1) a) pontja alapján a feljelentés elutasításáról döntött.” Hogy miért, azt nem árulták el.

Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy az állami iskolák pedagógusainak idén sem kell karácsonyi ajándékra, nagyobb összegű pénzjutalmakra számítaniuk.