Az exit poll által előrevetített eredményhez képest képest sokkhatással felérő fordulatként a NATO-val szemben kritikus,, illetve oroszpárti kijelentéseiről ismert független jelölt, Călin Georgescu nyerte meg a Romániában vasárnap tartott elnökválasztás első fordulóját – derül ki a HotNews élő hírfolyamából. Călin Georgescu a szavazóhelységek 99,87 százalékából érkező feldolgozottság alapján 22,87 százalékkal, 2 115 038 biztosan nyerte a megméretést, mögötte pedig fej fej melletti verseny zajlik Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője (19,17 százalék, 1 768 738 voks), illetve a Mentsétek Meg Romániát (USR) jelöltje, Elena Lasconi között, aki tőle mindössze 946 szavazattal lemaradva 19,16 százalékkal, 1 767 992 vokssal a harmadik. Még 100 ezer szavazatot kell megszámolni, az elnökválasztás december 8-án tartandó második fordulójába az első két helyezett jut.
Az exit poll még azt vetítette előre, hogy Marcel Ciolacu és Elena Lasconi versenyében dől el, ki lesz Románia Klaus Iohannis után következő elnöke.
Exit poll: a hivatalban lévő kormányfő nyerte a román elnökválasztás első fordulóját, a második helyezett Elena Lasconi nemkívánatos személynek nyilvánítaná Orbán Viktort RomániábanCălin Georgescu 62 éves agronómus, a fenntartható fejlődés szakértője, ebbéli minőségében 17 éven át dolgozott az ENSZ-nek, különleges jelentéstevő is volt. 2002-ban volt a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) miniszterelnöknek jelölte, és úgy nézett ki, hogy tiszteletbeli pártelnök lehet, azonban az AUR köreiben is keményen kivágta a biztosítékot azokkal a nyilatkozataival, amelyekben
nemzeti hősként méltatta az egykor erőszakos fellépéséről ismert ultranacionalista, antiszemita és hungarofób szervezet, a Vasgárda vezetőjét, Corneliu Zelea Codreanut, illetve a diktátor Ion Antonescut,
megkockáztatta, hogy az EU és a NATO nem képes garantálni Románia biztonságát, az orosz-ukrán háborúban pedig jelentős szerepet játszik az, amit ő amerikai provokációnak tart,
nemzeti szégyennek nevezte az Deveselu mellett létesített amerikai NATO-támaszpontot,
úgy vélte, Romániának „az orosz bölcsességre” kell hagyatkoznia a diplomáciában és a stratégiai gondolkodásban.
Romániának 613,8 kilométer hosszú közös határa van Ukrajnával.
Ami az elnökválasztási kampányt illeti, azt Călin Georgescu a fentieken túl az impoertfüggőség megszüntetésére építette, vagyis hogy Romániának nem szabad a jelenlegi mértékben behozatalra hagyatkoznia, az élelmiszer- és az energia-ellátást fedezhetné belföldi forrásokból. Győzelme azért is figyelemre méltó, mert az Inscop közvélemény-kutató októberben még csak 0,4 szazalékra mérte a népszerűségét. Azon a TikTokon folytatott kampányával tört előre, ahol 1,6 millió követője van, de Sergiu Mișcoiu, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem professzora a The Guardiannek azt mondta, nem lehet kizárni, hogy az elnökválasztásba történő orosz beavatkozásnak köszönheti, hogy győzött.