Orbán Viktor;költségek;külföldi út;

- 2023 júniusa óta 800 millió forint ment el Orbán Viktor külföldi útjaira, 60 százalékkal több, mint előtte másfél év alatt

Az esetek csaknem harmadában keleti országokba vagy a Balkánra ment a kormányfő és kísérete.

2023 júniusa óta 800 millió forint értékben tett külföldi utakat Orbán Viktor és kísérete – írja a hvg.hu. Ez jelentős emelkedés, ha összevetjük a korábban már nyilvánosságra került adatokkal: az azt megelőző másfél évben (2022 januárja és 2023 júniusa között) mintegy 500 millió forint ment el ugyanerre.

A gazdasági statisztikákon kívül a portál által kikért adatok is arra utalnak, hogy Magyarországnak az uniós országok az elsődleges partnerei, ugyanis tavaly június óta a magyar miniszterelnök külföldi útjainak nagyjából fele valamelyik EU-tagállamba vezetett. A kormányfő az esetek csaknem harmadában ment keleti országokba vagy a Balkánra, nemritkán népes kísérettel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium adatsora a korábbiaktól eltérően már csak összesítve közölte a költségeket, vagyis nem tudni például, hogy milyen áron szálltak meg a delegációk az egyes országokban. Az azonban kiderült, hogy

a hatvan – jellemzően egy-két napos – út során szállásra nagyjából 540 millió forint ment el, útiköltségre körülbelül 255 millió, emellé napidíjként még 15 millió forintot is elszámoltak.

Az ömlesztett adatokból az sem derül ki, hogy mennyibe került a tavaly márciusi pisai kiruccanás. Akkor a kormányfő Kairóból hazafelé nem Budapesten szállt ki, hanem az ezer kilométeres távolságban lévő Pisát is útba ejtette, később pedig több kép is készült arról, hogy feleségével – szatyorral a kezében – Firenzében és Velencében sétál. Hadházy Ákos szerint a kitérő akár több millió forintjukba is kerülhetett az adófizetőknek, ezért feljelentést tett, de az ügyészség és a bíróság szerint nem történt törvénytelenség.

A miniszterelnököt a biztonsági személyzettel együtt általában 10-20 fős delegáció kísérte, de előfordult – különösen, ha keletre vagy valamelyik balkáni országba utazott –, hogy ez a létszám a többszörösére duzzadt. Tavaly júniusban például 86-an mentek vele (mások mellett Novák Katalin akkori államfő, valamint szinte az összes kormánytag), amikor a szerbiai Palicsba látogatott, de több mint hatvanan kísérték el Grúzia fővárosába is. Kijevbe 50 főnél is nagyobb delegáció tartott vele, benne 41 biztonsági ember, Kínában és a Donald Trumppal megejtett amerikai találkozóin pedig szintén legalább háromtucatnyi kísérője volt.

A portál szerint a külföldi utakon nagy hangsúlyt fektettek a kormányfő kényelmére, Orbán Viktor ugyanis rendszeresen igénybe vette a honvédség repülőjét.

Bár korábban azt állították, hogy nem kormánygépnek vették a járművet, az utóbbi valamivel több mint egy évben mégis legalább tizenhárom alkalommal ezt használta a miniszterelnök.

A luxuskörülményeket a kísérői is élvezhették. Delegációjában gyakran feltűnt Bóka János miniszteren és Máté János államtitkáron kívül Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Rahói Zsuzsanna külpolitikai tanácsadó, valamint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Több úton is jelen volt Mario David, aki több évtizede baráti viszonyt ápol Orbán Viktorral. A portugál politikus onnan is ismert, hogy az ő fia lett a Euronews tulajdonosa, ráadásul ezt – a Direkt36, a Le Monde és a L’espresso közös cikke szerint – részben magyar állami és kormányközeli szereplők finanszírozták.

A tárcavezetők közül a külügyminiszteren kívül többször is vele tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető, Lantos Csaba energiaügyi, Varga Mihály pénzügy-, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, de arra is volt példa, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is tagja volt Orbán delegációjának. Általában vele utazott valamelyik biztonságpolitikával vagy energiaüggyel foglalkozó kormánytag is.

Orbán Viktort igen gyakran elkíséri egy meg nem nevezett családtagja is; a korábbi utakról készült felvételek alapján feltehetően a felesége. Tavalyi tusnádfürdői útján pedig öten is vele tartottak a hozzátartozói közül.

Éppen ezért beszél Orbán Viktor brüsszeli bábkormányról.