Fidesz;nyomozás;mentelmi jog;V. kerület;rendőrkapitányság;Győrffy Balázs;nőverés;

Győrffy Balázs

- Az V. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja a nőverő Győrffy Balázs büntetőügyét

A Fideszből kilépő, EP-mandátumáról és agrárkamarai elnöki posztjáról távozó politikust már nem védi mentelmi jog. 

Két hónappal a nőverési ügye után megszűnt Győrffy Balázs mentelmi joga, így indul ellene a büntetőeljárás – írja a 24.hu. A lapnak Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF)  szóvivője azt mondta, hogy az eljárást, amely súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indult, áttették a Budapesten az V. kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozás elrendelését követően a ügyészség soron kívül elvégezte az elsődleges nyomozati cselekményeket, így tanúkat hallgatott ki, orvosi iratokat szerzett be, valamint lefoglalást hajtott végre. Mivel a feljelentett személy európai parlamenti képviselői megbízása időközben megszűnt – így a továbbiakban mentelmi jog sem illeti meg –, az ügyben a kizárólagos ügyészségi nyomozási hatáskör már nem áll fenn – indokolta a szóvivő az ügyáthelyezést.

A Népszava augusztus 23-án számolt be arról, hogy Győrffy Balázs kilépett a Fideszből és lemondott EP-képviselőségéről miután részegen bántalmazott egy nőt. A kormánypárt közleményben tudatta: „Aki az értékeinkkel és a szabályainkkal szembe megy, annak nincs helye a közösségünkben. (...) A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja.” A Blikk akkori információi szerint Győrffy Balázs egy Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen tartózkodott, amikor beszólt egy lánynak, amit a lánnyal lévő társaság nem vett jó néven. A vita verekedésbe torkollt, a helyszínre rendőrt is hívtak, a bulizó fiatalok egyike pedig orvosi ellátásra szorult, mert súlyos sérülést szenvedett.

Maga Győrffy Balázs közölte: „Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem” – fogalmazott. Mindenkitől elnézést kért, legfőképpen az érintettől, illetve a családjától, az őt támogatóktól és a politikai közösségétől, és azt mondta, hogy a közéleti felelősségen túl minden jogi következményt is vállal tettéért.

Az államfő elődje, Novák Katalin a pedofilügyben kényszerítésért elítélt Kónya Endrének aláírta a kegyelmi kérvényét és megbukott. A Sándor-palota jelenlegi lakója a hozzá érkezett 377 kérelemből valamennyit elutasította.